Pécsett elrajtolt a Clio RS Ragnottik versenye. A sorozatba időközben névadó szponzorként beszállt a Shell, így a versenysorozat hivatalos neve Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa.

Az első versenyt megelőzően mindenki tartott attól, hogy az Astráknál majdnem kétszer erősebb, ráadásul a legtöbbek számára alig ismert Cliók közül nagyon sok nem jut el a Remeteréti célig. A nem túl optimista jóslatok szerencsére nem igazolódtak be, összesen egy autó tört totálkárra, egy Clio RS Ragnotti kisebb karosszéria és súlyosabb futóműsérülést szenvedett, néhány kocsit a pilóták végigcsúsztattak a korláton, amit fénysérüléssel és elállítódott futóművel átvészeltek az autók. Zengő Zoltán a második nap végén elmondta, hogy körülbelül 4 totálkáros Clióval számolt, ehhez képest jó eredmény, hogy csak másfél autót kell leírni.

Szinte végig napsütéses időben versenyezhettek a pilóták. Szombaton egész nap szép volt az idő, vasárnap a Cliók és a nagy túraautók második edzését nehezítette meg az eső. Az eső miatt néhány autón gumit kellett cserélni, a rajt előtti, füstöltetéses gumimelegítés hamar eltünteti a profilt.

A Cliók között összetettben mindkét versenynapon Wéber Gábor, az Autó-Motor újságírója bizonyult a legjobbnak. Szombaton az első versenyfutamon Gál Szabolcs, az Astra Kupa 2001-es bajnoka volt a leggyorsabb. 2: 20,38 százados eredményétől csupán két századdal maradt el Wéber ideje. A 3,5 kilométeres pályán ez elképesztően csekély különbség. Bőven 2:21-en belül teljesített a harmadik helyezett, Czollner Gyula is.

Szombaton, a második versenyen Wéber Gábor áttörte a 2:20 másodperces határt, és 2:18,58-cal lett első. Wéber így az összesítésben helyet cserélt Gál Szabolccsal, akit Porth Gábor követett a harmadik helyen. Szombaton az összetettben Wéber Gábor, Gál Szabolcs és Czollner Gyula volt a sorrend. Nagyon belelendült Besenyei Péter műrepülő világbajnok, aki folyamatosan javult a két nap során.

A Cliók versenyében is kiírt médiakupában Wéber és Czollner (RTL Klub) álltak a dobogó első két fokán. Harmadik Bessenyey Zoltán lett, aki az Autó Modell Sport című autós lap képviseletében indult. Az [origo] autójával Della Donna Mario kollégánk ment. Szombaton és vasárnap összetettben a középmezőny legelején végzett. A médiakupában az első versenynapon a negyedik, a másodikon az ötödik helyet szerezte meg.

Sokat vártunk az Astra Kupa korábbi bajnokaitól, de az első versenyen nem tudták befogni a média kupa legjobbjait. Porth Gábor régóta nem versenyzett, de így is elért két harmadik időt, és vasárnap az összetettben is felállhatott a dobogó harmadik fokára. A Pirelli autójával Oroszlán László indult. A többszörös ralibajnok pilóta csalódást keltett, mivel ideje csak a középmezőnyhöz volt elegendő.

Krecz Zsolt, aki 2002-ben a Zengő Motorsport színeiben megnyerte az Astra Kupát, szombaton a 8-10. időket autózta, majd vasárnap a második versenyben leszaladt az útról, összetörte az autót és kiesett. A verseny után elmondta, hogy a két hátsó gumija saras lett, az autó megcsúszott és emiatt kötött ki a pálya melletti árokban.

Krecz autóját is tréler hozta le a hegyről, de nem az ő Cliója sérült meg a legjobban a hétvégén. A szombati második edzésfutamban az egyik pilóta elfékezte magát, és autója füstölő gumikkal rácsúszott a korlátra. A korlát megdobta az autót, amely felborult és végül totálkárosra törve állt meg. A pilóta óriásit esett a kocsival, de a rendkívül erős bukócsöveknek köszönhetően nem sérült meg. Az autón ép elem alig maradt, könnyen lehet, hogy javíttatása olcsóbb lesz egy komplett karosszériacserével, mint lakatolással.

Egy másik Clio is tropára ment, amelyet még a pénteki prológon tört össze vezetője. Igen gyorsan közeledett egy szigorú visszafordítóhoz, és blokkolóra fékezett. Először nekicsúszott a 20 centi magas járdaszegélynek, amely megdobta az autót. Néhány tizedmásodperc után visszaesett a betonkeretre, ami mindent tönkrevert az autó motorterében és alján. Ő sem tudott rajthoz állni a hétvégi versenyeken.

Ebből is látszik, hogy a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupa nagyon kemény versenyág. A pálya mentén állva tényleg félelmetesen gyorsnak tűnnek az autók. Mivel a pilóták mindegyike csak most ismerkedik az autóval, a következő futamok is sok látványosságot ígérnek a nézőknek.

Versenyen kívül három Renault márkakereskedésben tekinthetők meg az autók: a Róbert Károly körúti Renault Házban, a Renault Dél-Pestnél a Könyves Kálmán körúton és Budakalászon, a Renault Budakalásznál.

Nyugodtabban alakult az Astrák versenye. Az első napon mindkét futamban Szélesi Mihály győzött, így ő lett az aznapi verseny győztese. A második helyért Brachna László és Bárkovics Zoltán harcolt. Küzdelmükből néhány századdal Bárkovics került ki győztesként. A harmadik helyre a Shell V-Power Racing Renault Clio Kupában, és egy Porschével a nagy túraautók között is rajthoz álló Brachna László futott be.

Vasárnap Szélesinek nem ment annyira jól a versenyzés, csak negyedik lett. Az első három sorrendje a második versenynapon Assenbrenner Tibor, Bárkovics Zoltán és Brachna volt.

Az újságírók versenyében Szabó Róbert (Autó-Motor), Bertalan Miklós (Autó Modell Sport) és Pantl Péter (CKM) hajtott a leggyorsabban. Az Astrás médiakupában Szörényi András révén lapunk is érdekelt volt. Kollégánk biztonsági autózással 20-ik és 22-ik közötti időket hozta, így a mezőny utolsó harmadában végzett.

Az Astrások között két hölgy is rajthoz állt. Soós Szilvia tavaly is résztvevője volt a sorozatnak, míg Demcsák Zsuzsa idén csatlakozott a médiakupások táborához, a Színes Mai Lap című bulvárlap munkatársaként.

A médiakupa szombati elsője, az Autó-Motort képviselő Szabó Róbert elé vasárnap kilépett egy néző. Autója a csúszáshatáron bemutatott fékezés miatt kifarolt és a korlátnak csapódott. Az Astra futóműve hatalmas ütést kapott, és a rugóstag törése miatt a versenyzőnek fel kellett adnia a versenyt.

A versenynaptárban még sok a bizonytalanság, ezért a következő futam idejét még nem tudjuk megmondani.

Talpig tűzálló ruhában megesik az emberrel, hogy tényleg autóversenyzőnek nézik. Velünk is így történt. Két kisfiú először Della Donna Mariótól és a Motor Mánia című tévéműsor szerkesztőjétől, Kozelka Zsolttól kért autogramot. Én jól szórakoztam a helyzeten, meg is örökítettem az aláírókat, majd a fiúk hozzám fordultak, hogy én is szignózzam a műsorfüzetet. Próbáltam elmagyarázni nekik, hogy talán nem én vagyok az a versenyző, akitől autogramot érdemes kérni, de nem tágítottak. Talán a ruha téveszthette meg őket.