Ügyességi verseny jégen 1

Ügyességi verseny jégen


Pénteken zárták le a Műjégpályát a korcsolyázók előtt, így szombaton már az autósok vehették birtokba a megrendezett autós ügyességi vetélkedő keretében. Immáron hatodszor is a Magyar BMW Autóklub 1962 szervezte meg az eseményt, melyen idén Országos Nemzetközi Jégmotoros verseny is látható volt.

A motorosok díjkiosztója után kezdődtek az autós versenyek, amelyet Pausz Ferenc alezredes,
az ORFK Közlekedésrendészeti főosztályának vezetője nyitott meg beszédével.

Elsőként a BMW kereskedők csapatai közötti párviadalt tekinthettük meg, majd az egyéni vetélkedő következett.

Első-, hátsó- és összkerékhajtású autók kategóriában hirdettek versenyt a szervezők, melyre 111 egyéni jelentkező akadt. A női versenyzőket külön díjazták.

Két különálló akadálypályán indulhattak a versenyzők, akik nem egymással hanem az idővel versenyeztek. Az elsőkerék-meghajtású kategóriában születtek a legjobb időeredmények – sorrendben egy Renault, egy Trabant és egy Daewoo végzett az első három helyen.

A női kategória győztese egy Suzukival indult, és kiváló idejével a férfiak között sem kellett volna szégyenkeznie, mert ott a negyedik helyre lett volna elegendő az eredménye.

Az abszolút első helyezést elért Farkas Zoltán egy garnitúra gumiabronccsal lett gazdagabb. A nézők sem távoztak ajándék nélkül, mivel a tombolán, és a KRESZ versenyen is gazdára talált néhány ajándék.

A következő Jégre megyünk vetélkedő valószínűleg idén októberben, a Műjégpálya megnyitásakor kerül megrendezésre.