Januári árváltozások autós szemszögből 1

Januári árváltozások autós szemszögből

Január. A legtöbben ilyenkor tesznek újévi fogadalmat, hogy feladják valamely káros szokásukat, megfogadják, hogy bizonyos dolgokra jobban odafigyelnek. Ilyenkor az állam képviselői is jobb, sikeresebb, gazdagabb jövendőt ígérnek. Ennek alapját azonban elő kell teremteni, ebben pedig az autósoknak hagyományosan fontos szerep jut.

Mivel a januári árváltozást mindenki azonosítja az emelkedéssel, ezért hadd kezdjem a sort egy üdítő kivétellel. 70 év felett illetve bizonyos betegségek esetén évente kell megújítani a vezetésre való alkalmasság igazolását. Négyezer forintról ezerötszázra csökkent a befizetendő illeték mindazok számára, akik alkalmasságukat évente újra igazolják. Ezek az emberek a magyar autós társadalom elég kis hányadát teszik ki, viszont nekik ez a csökkentés is sokat jelenthet.

Az egyik legfontosabb változás, hogy a gépjármű átíratás köbcentiméterenkénti díja tízről tizenhárom forintra változott, ami a rengeteg külföldről behozott autót látva szép kis summát jelent majd az államkasszának.

A sokak által félvállról vett súlyadó díja is változott, ez azonban eltérő lehet a különböző településeken, mivel a polgármesteri hivatal döntheti el, hogy 100 kilónkét a minimum 800 vagy a maximális 1000 forintot kéri-e el az autósoktól. A törvényileg előírt változás a katalizátorral ellátott autókat érinti.

Eddig a szabályozott katalizátorral szerelt autók tulajdonosainak ötven százalékkal kevesebbet kellett fizetniük, a katalizátor nélküli autók gazdáival szemben. Január elsejétől már csak húsz százalék kedvezmény illeti őket. A bármilyen más, szabályozatlan katalizátorral rendelkező autók huszonöt százalékos kedvezménye pedig megszűnt.

Pár évvel ezelőtt még el lehetett bliccelni ennek az adónak a befizetését, de amióta a BM adatbázisát már összekötötték az önkormányzatok adócsoportjainak adatbázisaival, ezután ez lehetetlen, így a nem fizetők súlyos büntetésre is számíthatnak, továbbá autójukat kivonhatják a forgalomból. Az újra forgalombahelyezés díja például egy 1090 kilós autónál magasabb a súlyadó éves összegénél.

Jó hír, hogy a zöldkártya, az eredetiség vizsgálat, illetve a személyautók műszaki vizsga díja változatlan maradt. Csupán a 3,5 tonnát meghaladó súlyú teherautók műszaki vizsgadíja nőtt, mintegy 50 százalékkal, így a belföldi fuvarozásra vizsgázottak körülbelül 25 000, a nemzetközi fuvarozásban résztvevőké 32 000 forintra emelkedett.

Bosszantó változtatás, hogy ezentúl az orvos, annak ellenére, hogy van még hely a vezetői engedélyben, nem teheti bele az alkalmasságot igazoló pecsétet, ezentúl ezt az okmányirodában kell bejegyeztetni. Ez azt jelenti, hogy új vezetői engedélyt kell kiváltani, melynek ára négyezer forint.

Az általános eljárási illeték ezerötszázról kettőezer forintra emelkedik, ez nem nagy emelés és ez a költség csak bizonyos esetekben merül fel, például banki hitelek intézésekor.

Az autópálya díjakról már egy korábbi cikkünkben szóltunk. Érdekesség lehet azok számára, akik nem járnak Ausztriában, hogy az egy éves matrica ott olcsóbb, 17 500 forintba kerül, pedig fizetésük és az autópályák hossza is többszöröse a magyarországinak.

A kötelező biztosítás díja nem januárban, hanem az ősszel szokott változni. Újdonság, hogy mostantól már nem a kormány szabja meg az emelés mértékét, hanem maga a biztosító társaság dönt ennek mértékéről.

A benzin ára sajnos nem csak évente egyszer, hanem akár húsz, harmincszor is változhat. Néha negatív irányba mozdul el, de ez csak ideiglenes örömet okozhat nekünk.

Ezek alapján leszűrhető, hogy az állam továbbra is “kiemelt ügyfélnek” tartja az autósokat, ha a kincstár bevételeinek növeléséről van szó. Azok az autótulajdonosok, akik ezt megfizetik, csupán remélhetik, hogy az összegyűjtött forintok jó helyre kerülnek.