Újdonságok Párizsból 1

Újdonságok Párizsból

Újdonságok Párizsból 2

A Fordhoz tartozó Jaguar az amerikai gyártó többi márkájával egy csoportban, mégis a név elitségéhez tartozó magányban várta az érdeklődők sokasságát. Képeket ugyan lehetett már látni az angol márka új limuzinjáról, de élőben csak most először nyílt lehetőség találkozni az új XJ-vel.

A Jaguar nagyautó teljes egészében alumínium karosszéria elemekből épül fel, és ennek demonstrálására külön színpadon állítottak ki egy fényezetlen XJ-t. Az utasterében modern stílusú, de azért a brit eleganciát megtestesítő XJ-hez felár nélkül jár az automatikus szintszabályozású, légrugós futómű. Négytagú és csak benzinmotort tartalmaz a motorpaletta. A legkisebb, V6-os 240 lóerős és háromliteres, a következő 3,5 literes 262 lóerős teljesítménnyel, a még erősebb pedig a 4,2 literes 300 lóerős V8-as benzinmotor.

A Jaguar JXR-t kompresszoros, 4,2 literes 400 lóerős motor mozgatja. Az XJR kívülről is azonnal felismerhető, mivel a hűtőrácsa az S-Type R-hez hasonlóan matt fekete.

A Volkswagen és a Porsche egyszerre mutatta be közös fejlesztésű szabadidőautóját. A mindkét autót fogadó nagy érdeklődés jelzi, hogy a Porsche és a VW számára ismeretlen terepjáró-terület jó befektetésnek ígérkezik. A két autó mind megjelenésében, mind műszaki tartalmában jelentősen eltér. A VW Touareg a német márka sajátságait viseli magán, míg a Cayenne a Porschés ismertető jegyeket hozza.

A Volkswagen egyébként nem hozta el a kiállításra az ötös Golf alapjaira épített egyterűt, pedig a VW Touranról néhány hete már közöltek gyári képeket. Az egyterű hivatalos bemutatása valószínűleg a márciusi Genfi Szalonra csúszik, míg a Golf V premierjét egy év múlva, Frankfurtban tartják majd.

A Volkswagen sportos márkáinak egyike, az Audi végre bemutathatta az új A8-ast, mely mivel kiszorult a fő csarnokból, kisebb szenzációt keltett. Az alumínium térrács vázas karosszériájú limuzin sportos vezetői környezetet kap, melynek fő szimbóluma a háromküllős kormány, ami a nagyautók közül egyedül az Audi A8-ba rendelhető.

Az Audi A8 eleinte csak V8-as benzinmotorral lesz elérhető, de abból lesz kettő is. A kisebb 3,7, a nagyobb 4,2 literes. Jövőre lesz V6-os és W12-es motor is, 2003-ban pedig jön a V8-as dízel.

A Daewoo is új nagyautót mutatott be, méghozzá a Leganzát leváltó Evandát. Az olasz formatervvel készült dél-koreai kocsi akár még idén megérkezhet hazánkba.
A Lanos és Matiz között elhelyezkedő Daewoo Kalos is hamarosan, még 2003 előtt megérkezhet a magyar Daewoo kereskedésekhez. A Kalost már a Genfi Autószalonon is lehetett látni és Párizsba is elhozták. Mivel a dél-koreai márka a GM fennhatósága alá került, az Opel modelljeire szakosodott Irmscher tuningcég a Kalost is kezelésbe vette. Az 1,4-es motorhoz egyelőre nem nyúltak, de látványos spoilerezéssel és kétszínű bőrkárpitozással sikerült igen csak tetszetőssé tenniük a kisautót.