Híd és felüljáró felújítások Budapesten 1

Híd és felüljáró felújítások Budapesten

Az Árpád híd déli járdáját a III. kerületben felújítják május közepétől októberig. A másik oldalt fenntartják a gyalogosforgalomnak. Az autósoknak csak helyi forgalomkorlátozásra kell számítaniuk.

Legrégebbi budapesti hidunkon felújítják a járdát. A Lánchídon májustól júliusig tart az építkezés. A gyalogosoknak a híd másik oldalán biztosított marad a közlekedés, azonban kisebb forgalomkorlátozás itt is érvényben lesz.

Az V. kerületben, az Erzsébet hídon júniustól megkezdik a korrózióvédelmi munkákat, melyek októberig tartanak Itt sem kerülhető el a fokozott forgalomkorlátozás.

A Flórián téri felüljárót két ütemben kívánják felújítani. Az első ütemben a lehajtóágat újítják fel augusztus közepétől novemberig. A teljes felüljáró rekonstrukciót pedig június közepétől október közepéig végeznék el.

Az Üllői úton két munkálat is folyik majd. Először a Határ úti gyalogos aluljárót újítják fel júniustól októberig. Teljes gyalogosforgalom-lezárásra az Üllői úton kell számítani a Száva utcai gyalogos felüljárónál június közepétől októberig.

A Rákospatak utcában, a XIV. kerületben az M3-as autópálya gyalogos felüljáróján kezdik meg a felújítást. A június közepétől októberig tartó folyamatban a gyalogos forgalmat teljesen lezárják, az M3-on pedig forgalomkorlátozás lép érvénybe.

A leghosszabb ideig tartó felújítás a Hungária körút közúti felüljáróját érinti a XIV. kerületben. Április közepétől novemberig építik át a vágányzónával együtt. A hídágankénti fokozott lezárás mellett a kétirányú forgalom azonban biztosított lesz.

Az M3-as egy másik gyalogos felüljáróját is felújítják a Wesselényi utcánál. Június közepétől októberig a gyalogosok elől teljesen le lesz zárva a felüljáró, az M3-on, pedig forgalomkorlátozást vezetnek be.

A XVIII. kerületben a Ferihegyi repülőtérre vezető közúti hidat a Csévéző útnál és az
Igló utcánál is felújítják. Június közepétől októberig itt egy szervizútra terelik a forgalmat.

Híd és felüljáró felújítások Budapesten 2