Új magyar tag az Év Autója döntőbizottságban 1

Új magyar tag az Év Autója döntőbizottságban

Gajdán Miklós gépészmérnök végzettségű, a Budapesti Műszaki Egyetemen diplomázott járműgépészként. Kezdetben az Autó-Motor motorkerékpár rovatának volt külsős munkatársa, majd 1991 és 2001 tavasza között belsősként dolgozott az Autó-Motornál. Vezető szerkesztőként vált meg tavaly a laptól. Egy rövid kitérő következett az Autóteszthez, jelenleg a Motor-Presse Budapestnél, az Autó Piac és az Autó Magazin kiadójánál dolgozik szerkesztőként.

Megválasztásáról Gajdán Miklós azt mondta nekünk, már az is óriási megtiszteltetés, hogy az öt jelölt között volt. Még inkább az, hogy meg is választották.

A tagság sok feladat mellett számos előnnyel jár. A zsűrinek gyakran már a fejlesztési fázisban megmutatják az új modelleket, alaposabb műszaki bemutatókat tartanak számukra és a külön tesztelés is kedvező eleme a tagságnak, hiszen több autóról lehet tapasztalatot szerezni.

Az Év Autója díjat 1964-ben hozták létre Fred van der Vlugt, a holland Auto Visie szaklap alapítójának szervezésében. Ma hét vezető európai lap vesz részt a szervezésben: az olasz Auto, a brit Autocar, a spanyol Autopista, a holland Autovisie, a francia L’Automobile Magazine, a német Stern és a svéd Vi Bilagare. Az Év Autója emblémában ezeket jelképezi a hét szelep, szeleptányérjukon az illető ország zászlajával, a szelepszáron pedig az adott újság nevével.

Az évente odaítélt díjjal a tárgyévben legkiemelkedőbb tulajdonságokkal rendelkezőnek vélt autót jutalmazza a szakújságírókból álló zsűri. Az előírás az, hogy legalább évi 5000 darabot állítsanak elő az adott típusból.

Az adott autónak teljesen újnak kell lennie, tehát karosszéria-, vagy motorváltozat nem jelölhető, valamint az adott évben az autó forgalmazásának legalább rendelhetőségi szinten el kell kezdődnie. Ezért nem nevezhette például tavaly a 2002-es Év Autója díjra a Ford a Fiestát, vagy a Toyota az új Corollát. A zsűritagoknak tapasztalatot kell szerezniük az adott típussal, amit a gyártónak kell biztosítania.

Az Év Autója zsűrinek legfeljebb 60 tagja lehet. Az egyes országok súlyuknak megfelelően képviseltetik magukat. A jelentősebb autógyártó kapacitással rendelkező országok több tagot delegálhatnak.

Magyarországot mostantól ketten képviselik, mivel Surányi Péter, az Autó2 főszerkesztője tagja maradt a bizottságnak.

Az Év Autója választás kétfordulós. Az első fordulóban a zsűritagok felsorolják a hét legalkalmasabbnak tartott típust. A legtöbb nevezést kapott hét autó kerül végül a második fordulóba. A hetes döntőben pontozni kell, összesen 25 pont áll a döntnökök rendelkezésére.

Az Év Autója díjat az a típus nyeri el, amely összességében a legtöbb pontot kapja. A pontozás során számos szempontot kell mérlegelni, attól kezdve, hogy mennyi technikai újdonságot tartalmaz a típus, a környezetvédelmi, biztonsági tényezőkön keresztül egészen az árig, vagy az ár/érték arányig.