A texasi Fort Worth oválpályáján a közel 400-as tempó olyan centrifugális erőnek tett ki a versenyzőket, hogy a 25 pilóta közül csak négyen nem panaszkodtak rosszullétre. Szédülést, fejfájást, hányingert és látászavarokat okoztak a másfél mérföldes (2,4 kilométeres) oválon megtett körök. “A versenyzőket érő fizikai megterhelés miatt mondtuk le a versenyt” – nyilatkozta Joseph Heitzler, a CART elnöke.

“20 éves versenyzői pályafutásom során egyszer sem tapasztaltam ekkora centrifugális erőt” – mondta a korábban az F-1-ben is induló Michael Andretti. Volt, aki a Fort Worth-i köröket egy F-16-os vadászgéppel tett repüléshez hasonlította. A csapatok tájékoztatása szerint a nehézségi gyorsulás ötszöröse érte a pilótákat.

Bár a CART versenyautók más pályákon még gyorsabbak, mint Fort Worthben, de egy más pálya kanyarjai sem érik el a 24 fokos döntöttséget. A 24 fokos dőlés miatt a centrifugális erő a kétszerese a más pályákon tapasztalhatónak. A NASCAR túraautó sorozatban és az Indy Racing League-ben is rendeznek futamokat a texasi oválpályán, de ezek a járművek lassabbak a CART-ban indulóknál, így a pilóták számára elviselhető szinten marad a keresztirányú gyorsulás.

A futamot később bepótolják.