A Nemzetközi Közúti Fuvarozók Szövetsége (IRU) komoly felhívást tett közzé pénteken, amelyben azt kérték a nemzeti kormányoktól, hogy sürgősen lépjenek valamit a globális ellátási láncban tapasztalható fennakadások megszüntetésére. Az IRU Globális Áruszállítási Tanácsa által megfoglalmazott javaslatokra márcsak azért is érdemes odafigyelni, mert egy mintegy hárommillió logisztikai operátort képviselő testületről van szó. 

A logisztikai szolgáltatók mindent megtesznek azért, hogy ne legyenek fennakadások, de a kormányoknak is hozzá kell járulniuk a helyzet kezeléséhez” – hívta fel a figyelmet Asli Çalik, a IRU Globális Áruszállítási Tanácsának elnöke. A testület összegyűjtötte a legfontosabb tennivalókat, eszerint a fuvarozók azt kérik, hogy a kikötők zsúfoltsága érdekében gyorsítsák fel a digitalizációt az árukezelésben, különös tekintettel a CMR (közúti fuvarlevél), valamint a TIR-egyezmények minél gyorsabb adaptálásával. 

A szervezet azt is kéri, hogy töröljék el a fuvarozókat hátráltató covid korlátozásokat, amelyek az IRU szerint gyakran csak politikai indíttatásúak. Fontosnak tartják, hogy ne akadályozzák a kamionsofőröket és logisztikában dolgozókat a szabad mozgásukban. A járművezető hiány csökkentése érdekében pedig azt javasolják, hogy minél gyorsabban szállítsák le a professzionális sofőrökre vonatkozó korhatárt, vagyis már 18 évesen is dolgozhasson valaki kamionvezetőként. 

Az IRU az üzemanyagárakkal kapcsolatban pedig azt kéri a nemzeti kormányoktól, hogy fagyasszák be, vagy szükség esetén csökkentsék az üzemanyagokra rakodó adókat, hogy elkerülhetővé váljanak a további áremelkedések. “Már közelednek az évvégi ünnepek. Éppen ezért a fogyasztók kezdik megfizetni a globális ellátási láncokban mutatkozó zavarok árát. Ezért fontos, hogy a kormányok már idén lépjenek a késések, illetve a készlethiányok elkerülése érdekében”- hangsúlyozta Umberto De Pretto, az IRU főtitkára.