Vadonatúj verzióval bővíti a Silverado pickup-családot a Chevrolet. A ZR2 abszolút csúcsmodell lesz, amely gyorsabb, látványosabb, gazdagabban felszerelt, ráadásul terepen is ügyesebben boldogul.

Az autó a cég 6,2 literes V8-as benzinmotorját kapta, amelyet itt 420 lóerőre hangoltak, a forgatónyomaték 624 Nm. A váltó tízfokozatú automata, és mindkét tengelyen elektronikusan zárható a differenciálmű. A különböző üzemmódok között szerepel a terepüzemmód is, amelyben egyetlen pedállal szabályozható a jármű sebessége – ezt kifejezetten sziklamászáshoz ajánlja a gyár.

Sportautó, amivel fuvarozhatsz is 2

A ZR2 elsőként kapta meg a Chevrolet új háromkamrás lengéscsillapítóját, amely az egyedi rugókkal együtt az egyébként terepre fejlesztett Silverado Trail Boss modellnél is nagyobb rugóutakat eredményez. Ehhez társulnak az exkluzív terepabroncsok.

A terepalkalmasságot egyedi fenékvédő lemezek, valamint a széria legkedvezőbb terepszögeit eredményező lökhárító-kialakítás javítja. A lökhárítók végelemei a könnyebb javíthatóság érdekében leszerelhetők, a dupla kipufogó pedig még a hátsó lökhárító előtt véget ér, hogy ne sérüljön terepen.

Sportautó, amivel fuvarozhatsz is 3

Mindemellett a ZR2 640 kilóval terhelhető, és 3960 kilót vontathat, azaz a praktikuma sem csorbult.

Ami az esztétikai ismertetőjegyeket illeti, fekete motorházfedél-betét, integrált világítással szerelt, különleges hűtőmaszk, exkluzív keréktárcsák, ZR2 emblémák, valamint csak itt elérhető fekete/szürke bőrkárpitozás különbözteti meg mezei társaitól a csúcsmodellt. A 13,4 (!) colos érintőképernyő nem a ZR2 kiváltsága, az mostantól minden Silverado modellnél alapfelszerelés.

Sportautó, amivel fuvarozhatsz is 4