Ahogy a világ minden részén, úgy Svédországban is nagy kihívás jelent a felnőttek számára megszerettetni a gyerekekkel az olvasást. Főleg úgy, hogy ma már szinte mindenki okostelefonok, tabletek és egyéb kütyük között éli a mindennapjait. 

Göteborgban egy jól bevált megoldáshoz nyúltak és ismét elővették a könyvtárbusz-koncepciót, hogy kedvet csináljanak a kisebbeknek az olvasáshoz. A Svédország nyugati felén fekvő városban két, speciálisan kialakított autóbusz állítottak forgalomba, amelyeknek már a megjelenése sem hétköznapi. Az egyiket egy mesebeli erdő, a másikat pedig egy hajót, valamint egy űrhajtó ábrázoló grafika díszíti. A járművön látható képek Alexander Jansson keze munkáját dicsérik. 

Könyvtárbuszokkal népszerűsítik az olvasást 1

Az egyedi megjelenéssel rendelkező buszokat elővárosi kivitelű Volvo 7900-as autóbuszokból alakították ki.  A járművek mindössze egy ajtóval rendelkeznek, mivel az első ajtók helyén egy kétszemélyes fülkét alakítottak ki a sofőrt kísérő személyzet számára. Az autóbusz utastere teljes mértékben eltér a konvencionális elővárosi autóbuszokétól. A belső térben a főszerep a könyvekre és a könyvespolcokra hárul. A hátsó traktusban pedig ülőpadokból álló galériát alakítottak ki, amelyen a gyerekek belelapozhatnak a kikölcsönözni kívánt gyermekkönyvekbe. 

A belső tér kialakítása a Kiitokori Oyhoz kötődik. A finn gyártó 1948 óta foglalkozik az autóbuszok egyedi átépítésével. Sőt, azt is lehet mondani, igazi specialistának számítanak a könyvtárbuszok építésében, hiszen már több évtizedre visszanyúló tapasztalatokkal rendelkeznek a könyvtárbuszok, svédül a “bokbuss-ok” terén. A cég korábban nemcsak Volvo, hanem Ajokki, illetve Scania-alvázas autóbuszokból épített könyvtárbuszokat. 

A 12 méter hosszú, 3,28 méter magas és 2,55 méter széles elektromos könyvtárbuszok hajtásáról 244 lóerős (180 kW) villanymotor gondoskodik, amely a 250 kWh összteljesítményű, lítium-ion akkumulátorról nyeri a működéshez szükséges áramot. Az autóbuszok egy feltöltéssel 200 kilométer tudnak megtenni, az akkumulátorok töltését pedig éjszaka, a depóban töltött pihenő alatt végzik. 

Könyvtárbuszokkal népszerűsítik az olvasást 2

Régen is volt könyvtárbusz.

Mivel a göteborgi könyvtárbuszok elektromos hajtással rendelkeznek, ezért akár az alacsony, vagy zéró emissziójú zónákban is közlekedhetnek. Ennek köszönhetően valóban közel vihetik a gyerekekhez az olvasás élményét. Az autóbuszokat ugyanis nemcsak azok látogathatják akik kölcsönöznek, hanem azok is, akik csak szeretnének leülni egy kis időre egy érdekes könnyvel. 

Az elektromos könyvtárbuszok minden tanítási napon, reggel, délután, illetve este közlekednek Göteborg különböző városrészeiben. Éjszaka visszatérnek a Volvo-bázisra, ahol lemossák, kitakarítják, szükség szerint szervizelik és feltöltik őket, hogy aztán a következő napon újra felkészülten fogadhassák a tudásra éhes gyermekeket. Mindezért cserébe a város havi díjat fizet a gyártónak, így nem terhelik váratlan költségek a könyvtárbuszok üzemeltetését.

Könyvtárbuszokkal népszerűsítik az olvasást 3

Mindkét autóbusz digitális értelemben összekapcsolt járműnek számít, ami azt jelenti, hogy a Volvónál pontosan látják a járművek aktuális teljesítményét, ezáltal előre tudják kalkulálni a szükséges javításokat. A Safety Zones szolgáltatásnak köszönhetően pedig a járművek automatikusan figyelembe veszik az adott zónákban érvényes sebességkorlátozásokat, ezáltal azonnal lassítanak, ha olyan területen közlekednek, ahol a városi tempóhoz képest szigorúbb sebességkorlátozás van érvényben. Mindez nagymértékben megnöveli a gyerekek biztonságát, hiszen a rendszer automatikusan meggátolja a sebességtúllépést. Ugyancsak a nagyobb biztonságot szolgálja, hogy a járművet Volvo Alcolockkal is felszerelték, azaz addig nem lehet vele elindulni, amíg a sofőr meg nem fújta az alkoholszondát. 

Nem minden gyerek lakik könyvtár közelében. A könyvtárbuszokkal viszont még több családot invitálhatunk a mesék világába, amelyek fejlesztik a gyermekek képzeletét, beszédkészségét és szövegértelmezését. A gyerekek számára döntő jelentőséggel bír az önálló olvasás képessége, valamint az irodalomhoz való hozzáférés lehetősége. Mindez nagyban meghatározza, hogyan fognak boldogulni később az iskolában, vagy felnőttként az életben” – hangsúlyozta Anette Eliasson, a Göteborgi Könyvtár vezetője. 

Kövess minket a Facebook-on!
Forrás: Volvo Buses
Kép(ek) forrása: Volvo Buses