A holland gyártó bejelentette, hogy továbbfejlesztett automata vészfékező rendszert vezet be (AEBS) az LF, a CF, valamint az XF modelleknél. Ez azt jelenti, hogy a közepes teherbírású áruterítő teherautóktól kezdve egészen a távolsági áruszállításra használt nyerges vontatókig, minden egyes modell megkapja a harmadik generációs AEBS-t.

Az új fejlesztésű automata vészfékező rendszer 80 km/órás tempóig képes autonóm módon állóra fékezni a teherautót abban az esetben, ha a sofőr nem érzékeli az előtte lévő álló, vagy mozgásban lévő járművet, gyalogost, esetleg biciklist. Mindez annak is köszönhető, hogy az új AEBS-rendszer a korábbi hét helyett 16 antennás, kettős radart használ a távoli és a közeli érzékeléshez. A DAF szerint így a legnagyobb érzékelési távot nyújtja a kategóriájában, mivel már 250 méterről is képes érzékelni egy váratlan akadályt.

Messzebb fognak látni a DAF teherautók 1

Ez lehetővé teszi a potenciálisan kritikus helyzetek korai felismerését. A beépített 120 fokos látószögű kamera pedig rossz látási viszonyok (ködben, esőben) között is éber tud maradni rizikós helyzetekben, például akkor, amikor valaki hirtelen bevág a teherautó elé.

Az AEBS a jármű fék- és stabilitásszabályozó rendszereivel összeköttetésben dolgozik. A rendszer veszély esetén hangjelzésekkel, vizuális figyelmeztetésekkel és fékimpulzusokkal figyelmezteti a vezetőt, hogy reagáljon az ütközés elkerülésére. Amennyiben mindezt elmulasztja, abban az esetben a teherautó automatikus vészfékezést kezdeményez a ráfutásos baleset elkerülése, vagy annak hatásainak csökkentése érdekében.

A DAF mostantól kezdve az alapfelszereltség részeként kínálja az AEBS 3-at az adaptív automatikus sebességtartással (ACC) és ráfutásos ütközésre figyelmeztető rendszerrel (FCW) együtt.

Forrás: DAF
Kép(ek) forrása: DAF