Bár Skandináviában kevésbé, nálunk Közép-Európában minden bizonnyal feltűnő jelenségnek számít ez a Mercedes-Benz Actros 2563, amely három konténert cipel, ezáltal össztömege eléri a 60 tonnát. A járművet nemrég a dán tulajdonú Nord-Schrott vásárolta, amely újrahasznosított fémhulladékot szállít fém öntödéknek szerte a nagyvilágban. 

Persze, egy ekkora szerelvénnyel nem lehet csak úgy megindulni a világba. Hiába engedélyezett a 60 tonnás teherautók közlekedése Dániában, a cég központja a németországi Flensburgban van. A település mindössze 10 kilométerre fekszik a német-dán határtól,  mégis szigorúan tartani kell magukat a német törvények által meghatározott 44 tonnás maximális össztömeghez. Ezért mégsem indíthatják útnak úgy a szerelvényt, ahogy a képeken látható. Mindenképpen áthidaló megoldásra van szükség, ha Skandináviába akarnak szállítani extra nagy tömeget. 

Éppen ezért, ha mondjuk befut egy megrendelés Svédországból, akkor először is nekiállnak megtölteni a három roll-off konténert a Nord-Schrott Németországban lévő központi telephelyén. Az aprított alumínium hulladékkal általában hamar megtelnek a konténerek, de mégsem egy szerelvényre teszik fel az összeset, hanem hadrendbe állítanak még egy konténerszállítót, amelyik elviszi a rakományt a határ túloldalán lévő Padborgig, ahol már a kéttengelyes dolly pótkocsi beiktatásával jogi értelemben is lehetőségük van összeállítani a 25,25 tonnás kamionszerelvényt.

60 tonnás Actros járja az utakat Skandináviában 1

Extra hosszú kamionok Észak-Európában

Dániában és Svédországban már évek óta engedélyezett a 25,25 méter hosszú, legfeljebb 60 tonnás kamionok közutakon történő közlekedése. Németország 2017 végén hagyta jóvá a 25 méter hosszú szerelvényeket, azonban össztömegük nem haladhatja meg a 44 tonnát. Norvégia idén engedélyezte a 24 méter hosszú, 60 tonnás kamionszerelvények közutakon történő közlekedését. Finnországban pedig 2019-ben hagyták jóvá a 34,5 méter hosszú, 76 tonnás járművek közúti használatát. 

Mindez persze nyűgnek tűnik, de ha azt vesszük, hogy mondjuk 1000 kilométeres utat tesz meg az új Actros Gigaliner egy észak-svédországi telephelyig, akkor már mindjárt más a helyzet. Ráadásul Padborg után egészen Malmöig, sőt még azon túl is autópályán haladhat a szerelvény, ami könnyebbé teszi a 60 tonnás össztömegű kamionnal történő közlekedést. Ráadásul a jármű már MirrorCamet, vagyis digitális visszapillantó tükröt használ, így kanyarodás közben is látja a pótkocsi végét, ami egy ilyen hosszú szerelvénynél kiemelten fontos lehet. 

A 25 flottás teherautóparkkal rendelkező cégnek a jelek szerint megéri extra hosszú kamionokkal dolgozni, ugyanis már jó ideje szállítanak ily módon Svédországba újrahasznosított fémhulladékokat. 

Forrás: Mercedes-Benz
Kép(ek) forrása: Mercedes-Benz