Néhány nappal ezelőtt a litván Girteka Logistics arról tájékoztatta az alkalmazásában álló kamionsofőröket, hogy a koronavírus járványra való tekintettel csökkenti a napidíjukat – szúrta ki a Trans.info szakportál. Ennek megfelelően április 14-től bizonytalan időre a sofőrök napidíja 53 euróra, vagyis 18 ezer forintra csökken (havi 12 ezres kilométeres futásteljesítmény esetén).

A litván cég azzal indokolta a döntést, hogy főbb piacain, így Oroszországban, Skandináviában és Nyugat-Európában számos gyár, illetve logisztikai bázis bezárt, ami miatt egyre kevesebb a fuvarozásra szánt áru. A Girteka ezért minden költségét csökkenti, hogy a kedvezőtlenebb fuvardíjak mellett is tudjon működni. Mindamellett a cég bevezette, hogy ezentúl pénzt von le a túlzott üzemanyag-felhasználás miatt a sofőröktől. Még akkor is, ha az útfelújítások miatt kerülő útvonalakon kell közlekedniük.

A döntés következményeképpen a sofőrök kilátásba helyezték a sztrájkot és már létre is hoztak Viberen egy csoportot az ezzel kapcsolatos kommunikáció érdekében. A csoport létszáma már meghaladja a 6800 főt, de egyre több az elégedetlen sofőr a litván cégnél.  Vannak olyan gépkocsivezetők, akik szerint a Girteka korábban sem volt bőkezű. A napdíj a válság előtt 66 euró volt a vállalatnál, ezzel szemben egyes német cégek akár 90 eurót is kifizettek a kamionsofőröknek. Egyesek pedig azt kifogásolják, hogy szerintük a vállalat csak visszaél a helyzettel és megragadja az alkalmat az elvonásra. 

“A Girteka, a világgazdasághoz hasonlóan krízissel kénytelen szembe nézni. A fuvarok száma és a fuvardíjak jelentős mértékben csökkennek. Mi ennek ellenére nem csökkentjük a sofőrök fizetését, de időszakosan kénytelenek vagyunk változtatni  a napidíjak mértékén” – jegyzete meg Kaas Mortensen, a Girteka szóvivője. Hozzátette: más logisztikai cégeket még nagyobb mértékben érint a jelenlegi válság, ugyanis a Girteka flottája 75 százalékban hűtős kamionokból áll, azaz leginkább hűtött áruk fuvarozásával foglalkoznak, amelyre a jelenlegi helyzetben is szükség van.

A tervek szerint a munkabeszüntetésre hétfőn kerül sor, a céljuk az, hogy reggel 9 és este 6 óra között minél több Girteka kamion álljon. Honlapja szerint a Girteka több mint 10 ezer kamionnal és legalább kétszer ennyi sofőrrel rendelkezik. Évente 750 ezer fuvart teljesít, ezzel Európa egyik vezető logisztikai cégének tekinthető.