Az indiai származású Prathyush Devadas a kínai Dongfeng Motors vezető belsőtér-dizájnere. Egyrészt tehát profi autótervező, másrészt viszont aligha koppintanak az orrára, ha olyan autókat skiccel szabadidejében, amelyek egyáltalán nem sértik munkaadója piaci érdekeltségeit.

A legtöbb dizájner ilyenkor szupersportkocsikat rajzolna, de nem úgy Prathyush: ő már diplomamunkaként is buszt tervezett, később pedig álmodott traktort, monorail városi vasutat, most pedig teherjárművet.

De hogy mégis legyen valami egzotikum a dologban (meg hogy felkapja a témát az internet népe), Bugattiként képzelte el a teherszállítót. A Tesla Truck óta kötelező stíluselem a keskeny fülke. Ezt az indiai mágus csupaüveg kivitelben, szó szerint felfüggesztve építette be a traktor orrába, amit pedig a Bugatti jellegzetes C stílusában rajzolt meg.

Elkészült a világ első hiperluxus-kamionja 2

Menetadatokat nem mellékelt grafikájához a tervező, de ebben a műfajban sem a gyorsulás, sem a végsebesség nem sarkalatos információ. Az áramvonalas felépítmény alighanem segít azért a dologban, és persze az is gyorsabbá teheti a járművet, hogy fele olyan széles(nek tűnik), mint egy átlagos félpótkocsis szerelvény.

Pont itt van egyébként a két legnagyobb probléma a dizájnnal: egy ilyen keskeny , de magas teherjármű rendkívül érzékeny volna az oldalszélre, szállítókapacitása pedig értelmetlenül csekély egy szokásos kamionhoz képest.

Elkészült a világ első hiperluxus-kamionja 3

A legnagyobb gond azonban, hogy nem is nyerges vontatóról van szó: forgózsámoly hiányába a jármű manőverezhetősége igen rossznak ígérkezik, és mivel nincs lekapcsolható pótkocsi, az áru be- és kirakodása sem oldható meg rugalmasan.

Attól még persze jól mutatna egy milliárdos autógyűjteményében (ha befér a garázsba.)

Elkészült a világ első hiperluxus-kamionja 4

Forrás: Behance, carscoops.com