A Közlekedési Múzeum Hargita-megyéből egy Ikarus 256.50-ost, valamint egy Ikarus elemekből összerakott Csepel 258K típusú autóbuszt. A magyar gyártású járművek megmentése az utolsó pillanatban történt meg, hiszen ezeket már Erdélyben is sorra selejtezik az üzemeltetők.

Előéletükről Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója árult el néhány érdekességet. “A Csíkszeredáról érkezett járművek korábban az erdélyi városok és falvak között menetrend szerinti forgalmat láttak el. A múzeum szakemberei tavaly nyáron térképezték fel az egyik helyi üzemeltető járműparkját, és találták meg a valaha elkészült legnagyobb Csepel autóbuszt” – hangsúlyozta az intézmény első embere.  

Olyan Ikarust találtak, ami igazából Csepel 1

Mégis, hogy lehet, hogy egy Ikarust Csepelként emlegetnek? A Közlekedési Múzeum információi szerint a Csepel 258K ugyan valóban a megszólalásig hasonlít az Ikarus 200-asokra, de valójában a Csepel Autógyár fejlesztette és ők is rakták össze (főként Ikarus főegységekből)  a Volánbusz Béke téri főműhelyében, 1987-ben. A busz Csepel 258K típusszámmal lett bejegyezve és hivatalos papírjaiban is így szerepel. 

A Volánbusz 1994-ig használta a Csepelt, majd értékesítette. Ekkor került Erdélybe, ahol 2019 nyaráig Csíkszeredán és környékén látta el a napi utasforgalmat. Ennek ellenére többször járt a magyar fővárosban, a busztipusok.hu weboldalon – ahol a jármű még Ikarus 259-ként van azonosítva – számos budapesti kép lelhető fel róla. A szintén Erdélyben felfedezett Ikarus 256.50-es már idehaza is ritkaságnak számít, ezért stratégiai fontosságú volt a megmentése. Az Ikarus 256-osból 1974 és 2002 között – a Közlekedési Múzeum információi szerint-  több mint 23 000 darab  készült a vállalat székesfehérvári üzemében. 

Olyan Ikarust találtak, ami igazából Csepel 2

Ez a modell négy kontinens 22 országába jutott el és Székelyföldön is elterjedtnek számított. A most beszerzett példányt 1983-ban gyártották, majd a 19-es számú Volán Vállalat színeiben szállította az utasokat. A sokáig Győrben, illetve a Kisalföldön szolgált kocsit 1999-ben adták el Csíkszeredára, ahol 2019-ig vett részt a napi forgalomban.

A Közlekedési Múzeum az elmúlt két évben tíznél több magyar gyártású autóbuszt mentett meg az enyészettől. A most érkezett két autóbuszt felújítják és helyreállításuk után bemutatják a nagyközönségnek.

Forrás: Közlekedési Múzeum