A CASE által fejlesztett újdonság az első földgázzal hajtott markoló a piacon, amelyet az FPT Industrial hathengeres erőforrása hajt. A 230 lóerős motor a dízellel azonos értékű munkát végez, hiszen 1184 newtonméteres nyomaték leadására képes, ugyanakkor halkan és tisztán üzemel. Működtetéséhez sűrített földgázra (CNG) van szükség, amely 15 százalékkal kevesebb szén-dioxid- és 99 százalékkal kevesebb szilárdrészecske-kibocsátással rendelkezik, tehát kevésbé terheli meg a környezetet. Az erőforrás sztöchiometrikus keverést alkalmaz, ezáltal a metán és a levegő optimális keveredése, emellett tiszta égés valósulhat meg működés közben.

Az új markoló nemcsak szokatlan formatervével, hanem gazdaságos üzemeltetésével hívja fel magára a figyelmet. A jármű ugyanis 10-30 százalékkal kedvezőbben üzemeltethető. Nem utolsósorban vezetni is komfortosabb, hiszen a benne dolgozó erőforrás a dízelekhez képest 50 százalékkal kevesebb vibrációt visz át az utastérbe, ráadásul 5 decibellel halkabban lehet vele közlekedni, ami miatt talán kevésbé fogják utálni azon a környéken lakók, ahol éppen dolgozik. Ha ilyenek lesznek a jövő markolói, akkor minden bizonnyal még menőbb szakma lesz ilyeneket vezetni, mint valaha.

Így nézett ki a tervezőasztalon.

Az FPT Industrial 20 éves tapasztalattal rendelkezik a sűrített földgázzal hajtott motorok terén. Eddig több mint 40 ezer darab erőforrást értékesítettek, amelyeket furgonokba, teherautókba és buszokba építettek be. Az olasz cégcsoport ipari alkalmazásokra 136 és 460 lóerő közötti teljesítményszinteken elérhető motorokat gyárt, amelyek Euro V és Euro VI-os károsanyag-kibocsátási normákkal rendelkeznek.

A FPT Industrial legutóbb egy biogázzal hajtott New Holland traktorral tett szert újabb világhírre, amelyet a környezetbarát mezőgazdaság elősegítése érdekében terveztek.

Forrás: King of the Road