Az olyan versenyautókat, mint a 917-es vagy éppen a 956-os még nem olyan kamionokkal szállították a versenyekre, mint bármilyen másik árut. Akkoriban egy 1968-as Mercedes-Benz teherautót használtak erre a célra, mely kifejezetten erre lett kialakítva, de idő közben ezeknek helyét átvették a hagyományos nyerges vontatók, melyekre minden alkatrészt és még annál is több holmit elnyelő pótkocsikat aggatnak.

Igor Shitikov dizájner azonban újraélesztette a versenyautó szállító műfaját, de csak virtuálisan. A Porsche 935-ös számára tervezett két autó befogadására alkalmas, óriási Volkswagen logóval díszített hatkerekűt, melynek oldalai üvegből vannak, így láthatóak maradnak a versenygépek is. A stílusjegyeket a VW villanyos tanulmányautóiról vette.

“Csak pár héttel a Rennsport Reunion előtt kezdtem el dolgozni a koncepción és csak a folyamat közepén láttam, hogy megjelent az új Moby Dick. Tökéletes kombináció lenne a retrós formavilágú szállító és a szintén retrós versenyautó.”

Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 1
Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 2

Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner

Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner

Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 9
Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 10
Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 11
Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 12
Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 13
Menő versenyautó szállítót tervezett egy dizájner 14
Fotó megosztása: