“Így legyünk biztonságban egy 25 perces úton. Lébény és Győr közötti vonal; hétfő reggel 7 órási busz Lébényből” – írta a Kisalföld.hu egyik olvasója, aki a felvételt készítette.

A regionális újság szerkesztői megkeresték ezzel kapcsolatban az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt.-t, akik az alábbi választ adták:

“Az ilyen jellegű magatartást határozottan elítéljük és bizonyítható szabálysértések esetén az érintett munkavállalóval szemben társaságunk minden esetben eljár, megfelelő súlyú szankciót alkalmazva. Tekintettel azonban arra, hogy a megadott időben több járat is közlekedik a Lébény-Győr közti szakaszon, a pontos dátum és egyéb konkrét adatok ismerete nélkül a felvételen látható autóbuszvezetőt beazonosítani eddig nem tudtuk.”

Néhány hónapja is történt egy hasonló eset, szintén Győr környékén, amiről szintén készült készült.

“Sziasztok! Tegnap a **** induló busszal jöttem haza Győrbe. **** szálltam fel. A sofőr egész úton a rohadt messengert nyomta. Csak szerintem felháborító a dolog, vagy tényleg ráérne járat végén?”

Borzasztóan felelőtlen magatartás ez a buszvezetők részéről, reméljük, még azelőtt leszoknak róla, mielőtt komolyabb baj történik. Azt azért nem árt, ha tudják, hogy ha 50 km/órával haladnak és elolvasnak egy üzenetet, vagy válaszolnak egy üzenetre, az idő alatt a busz egy focipályányi távolságot tesz meg.

Forrás: Kisalföld