Tíz új kamion, két új hidrogéntöltő-állomás, valamint két-két üzemanyagcellás villás targonca, illetve árumozgató jármű üzembe állítását teszi lehetővé az a 40 millió dolláros támogatás, amelyet most szavazott meg a kétszer ekkora költségvetésű projekt részére egy környezetvédelmi államhivatal, a kaliforniai légtisztasági ügynökség (CARB).

A Toyota másfél évvel ezelőtt jelentette be a nagyszabású hidrogén üzemanyagcellás projekt indítását, és 2017 őszén munkába álltak a két darab – a Mirai szedánból származó – üzemanyagcellával és egy 12 kWh akkumulátor-csomaggal felszerelt, 670 lóerős, 1796 Nm nyomatékú nyerges vontatók, amelyek a Los Angeles-i teherkikötő területén végeztek rövid távú árumozgatást.

A 40 tonna össztömegű szerelvények egyetlen feltöltéssel 320 kilométert képesek megtenni, az elmúlt nem egészen egy év leforgása alatt kilométerek ezreit tették meg olyan körülmények között, amelyben belsőégésű motorral szerelt társaik rendkívül kedvezőtlen károsanyag-kibocsátással és hatásfokkal üzemelnek.

A több lépcsőben megvalósuló fejlesztés közvetlen célja, hogy olyan infrastruktúrát építsenek ki, amely lehetővé teszi a hidrogén üzemű teherjárművek zavartalan, mindennapos közlekedését a Los Angeles-i teherkikötő és az attól több mint 450 kilométerre fekvő, kaliforniai Merced megye között. A hosszú távú célkitűzés viszont nem kisebb, mint hogy megvalósítsák a „parttól partig” tartó hidrogén folyosót, azaz Észak-Amerikában megvalósuljon az egész országot átszelő, emissziómentes teherszállítás álma.

Forrás: Toyota