A londoni iskolások jobban ki vannak téve a légszennyezés egészségkárosító hatásának az osztálytermekben, mint az utcákon, mutat rá egy friss tanulmány, melyet a The Guardian közölt a napokban. A kutatók öt általános iskolát, valamint egy óvodát vizsgáltak meg a levegőminőség szempontjából. Az eredmény megdöbbentő lett.

A kutatás rávilágított arra, hogy a dízel- vagy más belső égésű motorral szerelt járművek miatt a külső légszennyezés negatív hatással van a gyermekek mindennapi életére. A gyerekek, akik jóval érzékenyebbek a légszennyező anyagokra, mint a felnőttek, durva részecskékből álló szálló port (PM10), valamint finom részecskéket (PM2,5) lélegeznek be az intézmények falain belül. Ráadásul ezek koncentrációja jóval nagyobb az Egészségügyi Világszervezet (WHO) határértékeinél (10 g/m3 és 20 g/m3).

A finomrészecske-szennyezésért a dízelüzemű járművek, a gumiabroncsok kopásából és a fékezésből fakadó por, valamint a szilárd tüzelőanyagok elégetése tehető felelőssé. A kültéri szálló por belélegzése szív- és érrendszeri-, légzőszervi megbetegedéseket okozhat, emellett növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát. Zárójelben megjegyzendő, hogy a hazai Országos Közegészségügyi Intézet tanulmánya szerint a pollenallergia kialakulása is gyakoribb a forgalmas utak mentén. A pollenek ugyanis a porrészecskékre és egyéb szennyező anyagokra tapadnak, amelyek így a normálistól eltérő immunválaszt váltanak ki a szervezetből.

A városi közlekedésben keletkező nitrogén-dioxid (NO2) is káros hatással van a felnőttek és a gyermekek szervezetére, ugyanis a légzőszervi megbetegedések előidézése mellett 200 g/m3 fölötti dózisban súlyosan roncsolhatja a tüdő szöveteit.

Azok a gyerekek, akik forgalmasabb sztráda, vagy gyorsforgalmi út környezetében lévő iskolába járnak, még jobban ki vannak téve a légszennyezés káros hatásainak. Emiatt jóval nagyobb arányban fordulhat elő közöttük asztma, vagy asztmás légzés. Az asztma kialakulásáért pedig leginkább az NO2 felelőssé, mely egyaránt jelen van a teherautók, buszok, illetve a személyautók kipufogógázában. Igaz, nem egyenlő mértékben.

Az Euro V-ös motorral szerelt teherautók nitrogén-dioxid-kibocsátási értéke 4,8 g/km, az Euro VI-os motorral közlekedőké pedig kevesebb mint 0,5 g/km. A szintén Euro 6-os motorral rendelkező személyautók nitrogén-dioxid-kibocsátása viszont meghaladja 0,5 g/km-es értéket. Az eddigi vizsgálatok ugyanakkor nem tudtak olyan küszöbértéket meghatározni, amely alatt már nem kellene számolni a szálló por, vagy a finomrészecskék egészségkárosító hatásával.

Sadiq Khan, London polgármestere egymillió fontot ajánlott fel, hogy megsegítse a légszennyezésnek leginkább kitett intézményeket. A pénzt elsősorban mérőműszerekre, illetve levegőszűrő berendezésekre kell fordítaniuk az érintett óvodáknak.  A Brit Tüdő Alapítvány üdvözölte a döntést, ugyanakkor megjegyezték, ennél sokkal többre lenne szükség, szerintük ugyanis csökkenteni kellene a városi légszennyezést és új, szigorúbb határértékeket kellene felállítani.

Forrás: Vezess