Megkapta a típusbizonyítványt, így megkezdődhet az értékesítése annak a Toyota busznak, melynek kipufogója vízgőzt bocsájt ki. A járművet Sora névre keresztelték, mely lényegében egy betűszó. A japánok víz körforgását jelképező Sky, Ocean, River, Air (égbolt, óceán, folyó, levegő) szavak kezdőbetűiből alkották meg környezetbarát autóbuszuk nevét.

A jármű az impozáns megjelenés ellenére midibusznak tekinthető, hiszen mindössze 10,52 méter hosszú és 2,49 méter széles. Ennek ellenére 3,35 méter magas, mivel a tetőn kapott helyet 10 darab, nagynyomású 600 literes összkapacitással rendelkező hidrogéntartály, valamint a szilárd polimer elektrolit alapú, összesen 228 kW teljesítményű üzemanyagcelláknak is fenn jutott hely.

A TFCS, vagyis a Toyota Üzemanyagcellás Rendszer az általunk kipróbált Miraiból már ismerős lehet, hiszen eredetileg ott alkalmazta ezt a japán gyártó. Működésének lényege, hogy hidrogénből és a légkör oxigénjéből állít elő elektromos áramot, a folyamat melléktermékeként pedig tiszta víz keletkezik. Az áramot két, összesen 223 kW (308 Le) teljesítményű, váltóáramú szinkron villanymotor használja fel, melyek üzemi hangja legalább annyira alacsony, mint az akkumulátor-technológiás autóbuszoké.

A gyorsításvezérlési funkciónak köszönhetően a busz finoman tud gyorsítani álló helyzetből, nem áll fenn a hirtelen elindulás veszélye, melynek következtében az utasok elveszíthetnénk az egyensúlyukat. Mivel a jármű nem rendelkezik sebességváltóval, a fokozatváltással járó apróbb rántások sem törik meg a mozgás lendületét. A Sora hajtásláncának előnye, hogy akár természeti katasztrófák idején is használható, hiszen a járművet 9 kW maximális kimeneti és 235 kWh leadási teljesítményű elektromos csatlakozóval is felszerelték.

A részben alacsonypadlós autóbusz belsejében 22 ülő-, illetve 56 állóhely található. A nagyobb férőhely érdekében egyes dobogó nélkül megközelíthető székek ülőlapjai felhatjhatók. A megfelelő biztonság érdekében a jármű utasterébe, illetve külsejére összesen 8 darab nagy felbontású kamerát szereltek fel. A külső kamerák lényegében gyalogos- és biciklisvédelmi funkciókat látnak el, a rendszer ugyanis álló helyzetben hang- és fényjelzéssel figyelmezteti a sofőrt a balesetveszélyre.

A 2020-as tokiói Olimpiára várhatóan legalább 100 ilyen Toyota buszt állítanának hadrendbe, melyek leginkább Tokió agglomerációjában foglak közlekedni. A japán gyártó nem áll meg a buszoknál, már folyamatban van egy szériaérett, hidrogéncellás teherautó kifejlesztése.

Forrás: Toyota