Ma egy magyar rendszámú Waberer’s kamion okozott felfordulást Freiburgban. A jármű vezetője valamilyen okból kifolyólag reggel hat óra után úgy gondolta, hogy meg tud fordulni a közel 223 ezres város egyik főutcáján, melynek közepén füvesített, kétvágányos villamospálya halad végig. Ezen a részen viszont nagyon nem lett volna szabad ilyen manőverbe kezdenie, és nem csak azért, mert tilos.

A járműszerelvény ugyanis megakadt a vágányok között, ahogyan az a fenti képen is látható, és néhány órára teljesen blokkolta a forgalmat. A rendőrség a kamionhoz darus mentőt hívott, mivel a kerekek annyira lesüllyedtek a földben, hogy másképp nem lehetett kimenteni.

A Waberer’s sofőrje a rendőrség tájékoztatása szerint 5 ezer eurós, vagyis átszámítva másfél milliós kárt okozott. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy a járművezető mekkora büntetést kapott ezért az akcióért. Több mint valószínű, hogy a mentési költségeket is neki kell majd kifizetnie.