Különleges turistabuszt helyezett forgalomba nemrég a Tűzpenge Kft. A hazai vállalkozás egy klub helységgel ellátott Setra S 515 HD autóbusszal bővítette a flottáját. Ezt a típust még a hazai bemutatón kipróbálhattuk és akkor sem igazán találtunk kivetnivalót benne.

Az MKFE-tagjának új Setrája párját ritkítja, hiszen nem jelenleg sok ilyen komfortos turistabusz közlekedik Magyarországon. Utasterében mindössze 38 ülés van. Azért csak ennyi, mert a klub helység miatt kevesebb ülőhely beszerelésére volt lehetőség. A szokásosnál nagyobb komfortot kínáló részt kisebb üvegfal választja el a többi utastól. A klub helységben hat, az átlagosnál szélesebb ülés áll rendelkezésre, melyek bőséges távolságra vannak egymástól, így biztosan nem ér össze az itt helyet foglalók válla, vagy könyöke.

Az utastérben kellemes barna-narancssárga árnyalatok dominálnak.

Középen pohártartókkal ellátott asztal található, de a klub helység két sarkába egy-egy relés kis szekrényt is beépítettek, melyek leginkább a frissítők és rágcsálnivalók tárolására szolgálnak. Az itt utazok számára 5 és 230V-os csatlakozók is rendelkezésre állnak, de azok akik éppen nem a kütyüjükkel vannak elfogalva, akár a hátsó ablak elé felszerelt síkképcsöves monitoron is nézhetnek filmeket. Ezen egyébként akár a külső kamera képe is megjeleníthető így, ha éppen szép helyen jár az autóbusz, akkor még teljesebb vizuális élményt kaphatnak az utasok a látványról.

A klub helységben zsugázni, iszogatni, vagy akár filmet nézni is lehet.

A kényelem itt még nem ér véget, a busz fedélzetén nem csak a klub helységben élvezhetnek az utasok fejedelmi kényelmet. A speciális hátsó rész és a második ajtó között egymással szembefordított üléspárokat helyeztek el, melyek között ugyancsak megtalálható 1-1 kisebb asztal. A turistabusz fedélzetén emellett kisebb vizesblokk is megtalálható, mely többek között kávé- és teakészítésre is alkalmas. Ezzel szemben pedig egy mosdókagylóval ellátott WC-t is beépítettek.  Mindezek ellenére a Tűzpenge Setrája nagy 9,9 köbméteres csomagtérrel büszkélkedhet.

Lefőtt a kávé.

A jármű hajtásáról OM 470-es soros elrendezésű, hathengeres, 10.7 literes dízelblokk gondoskodik, mely 1800-as percenkénti fordulatszám mellett 430 lóerős (315 kW) teljesítmény leadására képes. Az utasok biztonságáról pedig számtalan vezetéstámogató rendszer, többek között adaptív sebesség tartó automatika (ART), éberség-figyelő (AtAs), valamint elektromos menetstabilizáló rendszer (ESP) gondoskodik.

Az utastérben mindössze 38+2 ülőhely található, cserébe viszont a második ajtótól kezdve kivételes komfortot élvezhetnek az utasok.

Talán nem véletlen, hogy ez a speciális Setra nagyon népszerű a megrendelők körében. Nagyon sokan választják ezt az autóbuszt, a tulajdonosa szerint a még hazánkba látogató kínai csoportok is inkább ezt rendelik meg városnézésre.