Az amerikai Mack Trucks új nyerges vontatót mutatott be. A 117 éves vállalat az Anthemet a Titan leváltására szánta, mely 2007 óta szerepelt a kínálatban. A távolsági áruszállításra tervezett nyerges vontató formatervét a minél kisebb légellenállás jegyében álmodták meg. A feladatra komolyan ráfeküdtek, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az aerodinamikai teszteket a floridai Kennedy Űrközpontban hajtották végre.

Az Anthem lekerekített motorháztetőt és áramvonalas fülkét kapott. Annak érdekében, hogy a lehető legrobusztusabbnak tűnjön, nagy méretű, LED-es lámpákkal látták el. A hűtőrácson és a lökhárítón függőleges irányban húzódó krómhatású csíkok még tovább erősítik ezt a hatást. A masszív külső a Mack teherautók sajátossága, elég ha csak megnézzük az LR-t vagy a TerraPrót.

A mérnökök alaposan felturbózták az új fülkét. Az Anthem kabinja ugyanis az elődéhez képest 35 százalékkal több helyet kínál. A modernizálás a vezetőteret is érintette. A járművet úgynevezett okos kormánykerékkel látták el, ennek köszönhetően egyszerűbbé vált a bejövő és kimenő hívások, a tempomat, valamint a rádió kezelése. A sebesség- és a fordulatszámmérő közé 5 colos folyadékkristályos kijelzőt helyeztek el. Ezen jeleníthetők meg a fedélzeti felügyeleti rendszer, valamint az utazástervező asszisztens értékei is.

A kormánykeréktől jobbra egy 18 centiméteres átmérőjű érintőképernyő található. Ez többek között a navigáció, a hátsó tolatókamera, valamint az Apple CarPlay alkalmazás kezelőfelületének megjelenítésére szolgál. A műszerfal alján nagyobb pohártartókat, valamint aprópénz tárolására szolgáló rekeszt alakítottak ki.

A kabin egyik oldalába álló szekrényt építettek be, melyben vállfákra lehet akasztani az éppen nem használt ruhadarabokat. A szekrény közepéből kis munkaállomás húzható ki, melyen akár étkezni is lehet. A másik oldalon pedig síkképcsöves televízió, mikrohullámú sütő és fagyasztó résszel ellátott hűtő kapott helyet. Az ágynál kis, besötétíthető kémlelőablakot helyeztek el, de a szórakoztató rendszer és a klíma kezelésére szolgáló kezelőfelületet is ide építették be, hogy a sofőrnek ne kelljen felkelnie az ágyból, ha szeretné kicsit lejjebb venni a fűtést.

A fülke alatt 11 literes MP7 és 13 literes MP8 dízelmotorok dolgoznak, melyek a 325-505 lóerő közötti teljesítményszinteken állnak rendelkezésre. Ez az erőforrás 6 kilóval könnyebb elődjénél, emellett 9 százalékkal kevesebb gázolajat használ fel.  Az erőforrásokhoz Eaton gyártmányú manuális váltók rendelhetőek, míg az automata váltókat az Allisontól veszi a modellhez a Mack.

Az első új Anthemek 2018 első felében kerülnek a vásárlókhoz, de a cég nemrég jelentette be, hogy a modell új fülkéjét és műszerfalát várhatóan a Granite és a Pinnacle modellek is megkapják.