Bár a férfi hamarosan elhagyhatja a rehabilitációs intézetet és orvosai szerint javulhat még az állapota, szakmájához valószínűleg nem térhet vissza – írta a Lokál.

Közel két hónapig tanult újra járni és beszélni V. János, aki csodával határos módon túlélte a 16 halálos áldozatot követelő busztragédiát. A férfi ellen egymással párhuzamosan két eljárás is indult, az egyik Magyarországon, a másik pedig Olaszországban.

A Lokál információi szerint az orvosszakértői vélemény alapján V. János sérülései maradandóak, azaz nem fog teljesen felépülni, ez azonban nem befolyásolja büntethetőségét. A magyar rendőrök többször kihallgatták a férfit, hol az olasz hatóságok felkérésére, hol pedig az itthon folyó büntetőeljárás miatt.

Az első időszakban azért nem tudtak vele beszélni, mert a belélegzett füsttől sérült a légcsöve és a tüdeje is. Néhány hónappal ezelőtt azonban jobban lett és halkan, kissé rekedt hangon, de elkezdett beszélni. Úgy tudjuk, azt vallotta: nem aludt el a volánnál, vagyis lehet, hogy nincs összefüggés a korábban napvilágra került alvászavar és a történtek között.

Forrás: Lokál