A nehézkategóriás Iveco modellek a lakossági szennyvíz Budapest csatornázatlan részeiről történő elszállítását segítik majd, mely feladat elvégzése során várható éves futásteljesítményük körülbelül 100000 km lesz.

A mostani fejlesztéssel a szennyvízszállítási szolgáltatás színvonalát kívánta növelni a társaság, mivel a mostanra részben elavult, kis létszámú járműpark nem tette lehetővé a növekedő igények kielégítését. A beruházás keretösszege 250-300 millió Ft volt, melyre a legkedvezőbb ajánlatot a kommunális járművek gyártásával foglalkozó M-U-T Hungária Kft. adta.

A M-U-T felépítményekhez az Iveco alvázakat az Eurotrade Kft. szállította, melyekből öt 4×2-es és három  6×2-es hajtásképletű Stralisra, valamint 2 darab 4×4-es Trakkerre kerültek a 10 és 13 m3 tartálytérfogatú, MUT gyártmányú szennyvízszállító felépítmények. A járművek kezelési oktatással egybekötött átvételére nyáron, az Iveco márkaképviselet telephelyén került sor.

Az átadott járműveket 310 és 330 lóerős, Euro 5-ös besorolású, Cursor 8-as motorokkal, valamint 12 fokozatú, EuroTronic automatizált váltókkal szerelték fel. A speciális felhasználást segíti, hogy a Stralis és Trakker járművek könnyen felépítményezhetők, emellett maximális termelékenységet és jó manőverezhetőséget biztosítanak. Az összkerékhajtású változatok eközben a nehéz terepen való munkavégzéshez is ideálisak.

Iveco Stralis 4x2 10 köbméteres M-U-T szenyvízkezelővel

Iveco Stralis 4×2 10 köbméteres M-U-T szenyvízkezelővel

A tender elbírálása során a pályázaton indulóknak szigorú kritériumoknak kellett megfelelniük: az értékelési szempontok között nagy hangsúllyal szerepelt a járművek beszerzési ára. Emellett az Iveco a teherautókra 2 év teljes körű garanciát is biztosít. A pályázaton győztes Stralis és Trakker nehézkategóriás modellek Budapest csatornázatlan részein segítik majd a szennyvízelszállítást.