A győri Kravtex Zrt. a Credo Citadell-család két továbbfejlesztett autóbuszát adja át öt napos tesztre a BKV-nak. A Citadell 12-es szóló autóbusz a 22-es, míg a Citadell 19-es csuklós változat a 32-es vonalon teljesít szolgálatot a fővárosban 2011. június 6. és 10. között.
 


Mind a 2009-ben kifejlesztett Citadell 12-es, mind pedig a 2010-ben bemutatkozott Citadell 19-es alacsonypadlós, légkondicionált járművet tesztelte már a társaság, az utasoknak azonban a szóló és csuklós busszal kapcsolatban is volt néhány kifogásuk. Ezeket figyelembe véve módosítottak a busz belső megjelenésén és kialakításán, változtattak az üvegfelületek elosztásán, a kapaszkodók elhelyezésén is.

Az esztétikai és funkcionális újítások mellett azóta a műszaki tartalom is frissült: mindkét járműben a Fiat környezetbarát, korszerű, az Euro-5-ös normánál is szigorúbb EEV szabványt teljesítő FPT dízelmotorja szerepel, futóművük és automata sebességváltójuk ZF-fejlesztés. Vázszerkezetük, üvegezésük, padlózatuk és más egyéb alkatrészük azonban hazai szakemberek munkáját dicséri. A tesztjárműveken a második ajtónál beépített rámpa segíti kerekesszékes utasaink utazását.
 
A Budapesti Közlekedési Központ és a BKV közösen végzik a budapesti buszpark cseréjének előkészítését – a busztesztek ezen munkához is segítséget adnak. A tesztautóbuszokon való utazás – mint ahogyan az ilyenkor lenni szokott – ingyenes. Cserébe mindössze az utasok tapasztalatait kéri a BKV.