A csóró
Gyors a busz is

Gyors a busz is

Gyors a busz is


Joggal kérdezhetik, akinek nincs parkolóra pénze – vagy inkább szórja mosolyogva a tallérokat a Dunába, mintsem valami gyanús küllemű parkolóautomatába – az mit keres a reptéren? Segítek, talán a főnöke küldi, hogy világot lásson.

A legolcsóbb, de egyben a legkényelmetlenebb alternatívát a BKV kínálja. Igazodni kell hozzá és zsúfolt, azonban vannak óriási előnyei. A 200-as busz betartja a menetrendjét, alig fél óra alatt kiér a reptérre a kék metró végállomásáról és 270 forintból megúszható. Én még a város másik feléből, Újpestről is ezt választom, mert a metró megbízható, nem érzékeny a felszíni dugókra, a 200-as busz pedig nem megy be a baleset esetén majomcsapdaként működő gyorsforgalmi útra. Így általában 1 óra 10 perc a menetidő.

A vasútbolond

Vonattal is lehet 300-ért

Vonattal is lehet 300-ért

Vonattal is lehet 300-ért


Tisztességes vonatbolond a repülőtérre is vaskerekűvel megy. Legalábbis az 1-es terminálra, mert egyelőre csak ott áll meg a vonat. A 21-24 perces menetidő a Nyugatiból és a 300 forintos tarifa imponáló, de ez csak félmegoldás. Ha a kettesen van dolgunk, akkor jön még a buszozás is. Az átszállás mellett hátránya még, hogy autóval a Nyugatinál sem tudunk fájdalommentesen parkolni.

A társasági ember

A következő szint a 2990 forintos reptéri minibusz. Hirdetéseikben 1250 forintos ajánlat is szerepel, de olyat nem találtunk az árlistájukban. A cég háztól házig viszi az utasokat, nem kell átszállni, parkolgatni.

Jó sofőr

Jó sofőr

Jó sofőr


Rugalmasságukra szép példa – bízzunk benne, hogy nem városi legenda csupán – hogy a gyorsforgalmi szalagkorlátjai között dugó miatt veszteglő kisbusz utasait az értük küldött felmentőbusz vitte ki időben Ferihegyre. Csak át kellett emelni a poggyászokat és utasokat a korláton kívül álló buszba.

Ebből is látszik, hogy a kiszámíthatatlan közlekedés miatt itt érhetnek meglepetések és a tömegközlekedéshez hasonlóan itt sem egyedül utazunk, hanem több, azonos irányból érkező utast gyűjt össze a sofőr. A gyűjtőjárat hátránya, hogy megállónként várhatunk a többi utasra (ők meg ránk) és oda is elfurikáznak bennünket, ahol semmi dolgunk nem volna.

Kattintás után befut a magányos hős is és parkolhatunk aranyárban, nem őrzött parkolóban


Magányos hős

Talán a legegyszerűbb megoldás, ha beülünk a saját autónkba és kimegyünk vele a repülőtérre. Ha akad családtag, aki hazaviszi a járgányt és később majd értünk is jön, akkor igazán sikeresnek érezhetjük magunkat. Több dolgunk nincs is, csak utazni.

Macerásabb, ha nekünk kell parkolóhely után nézni. Erre több lehetőség is van, pénztárcától, finnyásságtól függően. A leggazdaságosabb, ha a célpont közelében lévő buszmegálló környékén hagyjuk a kocsit. Az ingyenességgel szemben a BKV-s átszállás és a nem feltétlenül biztonságos parkoló ténye kerül a mérleg két serpenyőjébe a döntésnél.

Fapados?

Drága, de nem üres

Drága, de nem üres

Drága, de nem üres


Ha kicsit tudunk áldozni parkolásra, akkor szintén a repülőtérhez közeli fapados parkolók is számításba jöhetnek. Napi 1900 forintért találunk már ilyet, de a parkolási idő hosszabbodásával ez napi 700 forintig is lemehet. Legnagyobb előnye, hogy őrzött területen parkol az autónk és a reptéri transzfer is benne foglaltatik az árban. Meglehet, ennek az ár-érték aránya a legjobb az összes megoldás közül.

Parkolós

Személy szerint a parkolásért – értsd a semmiért – fizetést nagyjából a világ legpofátlanabb dolgának tartom, de ez szigorúan magánvélemény. Kicsit elfogadhatóbb a helyzet, ha valaki rátekint a kocsira, ugyan, megvan-e még.

Cél az indulás

Cél az indulás

Cél az indulás


Ha rengeteg lóvénk van, akár a repülőtér melletti parkolóba is betámaszthatjuk a négykerekűt. Ott 2500 és 6000 forint a napi tarifa, attól függően, hogy a hosszú, vagy rövid távú parkolót választjuk. Őrzés nincs, csak fizetés. Ha azt szeretnénk, hogy valaki néha rápillantson a járgányra, akkor napi 8000 forintot kell kiperkálni. A hülyének is megéri, nem igaz?

Rutinosak motorral, robogóval is megközelíthetik az indulási oldal parkolóját. A leláncolt motor nagy valószínűséggel megvár minket, és ha elég tökösek/skótok vagyunk – tetszés szerinti aláhúzandó – akkor a fizetést is vehetjük opcionálisnak. Hátránya, hogy legfeljebb hátizsáknyi poggyásszal indulhatunk világot látni.

A kényelmes

A végére maradt a taxis támadás. Ez sem olcsó, de kis utánajárással már 2800 forinttól is találunk fuvart. A kizárólagos jogokat élvező ZónaTaxis csapat 3600 és 4400 forint között repít a célba, természetesen startkerülettől függően változik a tarifa. Befelé más értékek között változik a díj: 3300-5100 Ft.