Péntektől egyhetes razzia 2 A Nemzeti Közlekedési Hatóság egyhetes, országos razziát tart július 4. és 11. között. A pénteken kezdődő ellenőrzés-sorozatban a nem menetrend szerinti buszokat vizsgálják majd – mondta az Inforádiónak Lovas Károly, az NKH főigazgatója.

A magyar rendszámú, nem a BKV-hoz vagy a Volán-társaságokhoz tartozó, azaz szerződéses, főképp nyaralókat szállító autóbuszok az ország egész területén számíthatnak majd ellenőrzésre. A vizsgálat során két szempontrendszerre fordítanak figyelmet, egyrészt a sofőrök esetében a megfelelő okmányok megléte mellett az előírt pihenési időszakok betartását vizsgálják, másrészt a járművek műszaki állapotát is kiemelten kezelik.

Az egy hét alatt a tervek szerint több száz buszt állítanak majd meg. A korábbi hasonló akciók alkalmával nagyjából a járművek 40 százalékánál találtak valamilyen problémát.

Forrás: Inforádió