Ha használt autóra úgy kellene elköltenem félmillió forintot vagy kevesebbet, hogy a szervizelésére, javítgatására se kelljen sokat áldozni, akkor meglátnám a szépet a Suzuki Wagon R+-ban. Szimpla helyváltoztatásra, gyermekhurcolásra, környékbeli munkába járásra a használt Suzuki Wagon R+ okos választás, talán a legokosabb, ha az autóra szánható összeg felső határa 500-600 ezer forint.

Röviden – Használt autó: Suzuki Wagon R+
Mi ez?2000 és 2006 között gyártott, 2003-ban átdolgozott városi autó öt ajtóval, remek helykihasználással, megbízható technikával.
Melyik motor jó bele?53-94 lóerős benzinesekből áll a használt Suzuki Wagon R+-kínálat zöme. Városba még elmegy az ezres, de a legjobb a 76 lóerős 1,3-as. A FIAT dízelmotor jobb a hírénél, csak kár vele kockáztatni.
Mennyibe kerül?
Körülbelül 220 és 800 ezer Ft között szórnak az árak, nagy ritkán felbukkan egy-egy automata váltós és 4×4-es Wagon R+ is.
Mi van helyette?Hasonló koncepciójú autó a Hyundai Atos. Árban a 2002 előtti és a 2005 utáni Swift adekvát példányai, jó megbízhatósággal ott a FIAT Panda is.

Ez a kívül apró, belül tágas és árához képest igen sok elégedetten megtehető kilométert ígérő autó ajánlóinkban már írtunk róla, de még nem szerepelt önálló használt autó tesztben a Vezessen. Akik pedig úgy kezdik a használtautó-vásárlást, hogy bármi érdekel, csak ne Suzuki legyen, még mindig vehetnek Opel Agilát.

Sok bajtól megment ez a használt autó 1

Melósautónak, szegény emberek mobilitási mentsváraként nincs jobb a Wagon R+-nál, ami sajnos látszik is a kínálaton

Milyen autó a használt Suzuki Wagon R+?

Kezdjük azzal, hogy nem papírból van. Két évtizede az Autó Magazin német testvérlapja az ADAC autóklubbal együtt tesztelte a testvérmodell ütközésbiztonságát. Az első generációs Opel Agila négyből három csillagot kapott.

A kanadai importmodellt az NHTSA közlekedésbiztonsági hatóság törte össze. Az egész orrot érintő, teljes átfedéses tesztmetódus és a mifelénk megszokottnál alacsonyabb, 48 km/órás ütközési sebesség sokkal kisebb csapás, mint az Euro NCAP-teszt feltételei. A lényeg azonban, hogy az autó tisztesen helytállt. Ahogy Balázs, a cikk megírásában igen sokat segítő olvasónk fogalmazott: nem lesz EKG-alakú az A-oszlop.

Észak-amerikai törésteszt a Suzuki Wagon R+-szal

Sajnos a 2003 előtti autókban négyszemélyes az utastér, ami szerencsétlen megoldás, mert így biztonsági öv sincs hátul középen. 2003-tól ez megoldódott az ötüléses modellekkel. Az utastér az ezres, háromhengeres autókban többnyire rémesen mezítlábas, még központi zár sincs mindegyikben. Ha a kormányon a kürtkapcsolók felülete elszakadt, akárcsak a G Astrán, a duda attól még szól, csak csúnya. A duda javítását a kormánybőrözők rutinosan megoldják.

Nagy üvegfelületeivel, magas üléshelyzetével, tökéletes áttekinthetőségével a használt Suzuki Wagon R+ ideális autó vezetni tanulóknak vagy olyan embereknek, akik nehezebben kezelhető, terebélyesebb autóval már nem boldogulnak.

Sok bajtól megment ez a használt autó 2

Ilyen a belső tér a 2000 és 2003 közötti autókban. Könnyen kiszakad a két dudafelület a kormánykeréken. Csúnya szépséghiba, szerencsére kormánybőrözőknél kis ráfordítással javítható

Váratlanul tágas az utastér, pedig a modellfrissítés előtti Wagon R+ hossza mindössze 3500, a ráncfelvarrás utánié is csak 3535 mm. 300 literjével a csomagtartó is jóval nagyobb annál, amit az 1620mm szélességű kiskocsiból kinéznél, de az 1700 mm-es magasság jótékony hatással van a szögletes karosszériával ténylegesen körbezárható térre.

2003-ban a modellfrissítéskor javult az ülések kényelme, ezért és az esztétikusabb belső tér miatt is érdemes a második szériát választani a régebbiek helyett. Hosszabb távokra a 2003 utáni Wagon R+ is kényszermegoldás, mert karosszériája érzékeny az oldalszélre, a rövid ötödik fokozatban pörgő motorral kellemetlen a zajszint és a magas építésű autó fogyasztása sem öt liter lesz.

Motorok

Itt a motorkínálat a felszereltséget is megszabja, de nemcsak ez szól a 993 köbcentis, 76 Nm nyomatékmaximumú háromhengeres ellen. 39 kilowattja, azaz 53 lóereje ezt az autót városi használatra korlátozza, amivel el lehet szaladni a szomszédba, ki lehet menni a kiskertbe, de másra nem való.

Sok bajtól megment ez a használt autó 3

Ideális esetben az 56 kW (76 lóerő) teljesítményű négyhengeres motor van a használtan kinézett Suzuki Wagon R+-ban. A háromhengeresek sokszor rendkívül gyengén felszereltek

100-ra 19,9 másodperc alatt küzdi fel magát és a légellenállás már 132 km/óránál véget vet az erőlködésnek. Ráadásul ezekben a modellekben sokszor kormányrásegítés sincs, amitől jóval nehezebb parkolni velük, mint egy szervós 1,3 GLX-szel. A tegnapelőtt autói, szükségmegoldásnak jók, de sokkal vonzóbb az 1,3-as.

Ideális esetben az 56 kW (76 lóerő) teljesítményű négyhengeres motor van a használtan kinézett Suzuki Wagon R+-ban. Ez az 1298 köbcentis, 115 Nm nyomatékú négyhengeres egész másképp viszi a 975 kilós kisautót. 12,8 mp alatt eléri a 100-at és 155-nél fullad ki.

Jól mennek a 2003-as modellfrissítés utáni Wagon R+-ok az 1328 köbcentis, 94 lóerős, 118 Nm nyomatékú négyhengeresekkel is. A gyorsulási érték megegyezik a 76 lóerősével, a végsebesség eléri a 160-at. Az Ignisből átvett, változó szívószelep-vezérléses négyhengeressel is előfordulnak összkerékhajtású modellek.

Sok bajtól megment ez a használt autó 4

Jól mennek a 2003-as modellfrissítés utáni Wagon R+-ok az 1328 köbcentis, 94 lóerős, 118 Nm nyomatékú négyhengeresekkel is az Ignisből

A szívó benzinesek alternatívája a DDiS dízel a FIAT licencében gyártott 1248 köbcentis négyhengeres. Ne becsüljétek le a 69 lóerős motort, mert 170 Nm a forgatónyomatéka! Ezzel a dízel Wagon R+ 15,0 mp alatt felgyorsul 100 km/órára és 155-öt megy. Mégis a vakmerők autója, mert a kis futásteljesítmények miatt ebben az árkategóriában a bő 2 literrel csekélyebb átlagfogyasztás nem áll arányban a nagynyomású szivattyú, a négy injektor vagy a turbófeltöltő cseréjének költségével.

Átlagfogyasztás

1,0 (53/65 LE): nincs adat illetve 6,77
1,3 16V (76 LE): 7,53
1,3 16V (94 LE): 7,40
1,3 DDiS (69 LE): 5,09

Liter/100 km-ben. Forrás: Spritmonitor.de

Hibalehetőségek

Tulajdonképpen az autó megbízhatósága és csekély szervizigénye okozza a használt Wagon R+-ok egyik fő baját, a totális műszaki lezüllést. Sok a teljesen elhanyagolt melósautó belőle és a kispénzű tulajdonosok egy része addig hajtja, amíg tényleg meg nem áll. Odaverik a földekre menet, rendszeresen túlterhelik utánfutóval és egy igásló is megunja egyszer a kizsákmányolást.

Sok bajtól megment ez a használt autó 5

Főleg a karosszéria hátsó részén találni korróziót a küszöbökön, a kerékíveken és a csomagtér fenéklemezén

Sok a viharvert festésű, csúnyán lemattult autó a használt Suzuki Wagon R+-ok között. A gyári fényezés sem volt jó minőségű, a felső lakkréteget könnyen kikezdi a napfény, a lehámló lakk alá bejut a víz és peregni kezd a festés. Korrózióra elsősorban a küszöböknél és a hátsó kerékjárati íveken kell számítani, de nézzétek meg a csomagtér fenéklemezét és a rugótornyokat is! Ha tankolás közben a hátsó kerékre ömlik a benzin, valószínűleg azon a Wagon R+-on is elrozsdásodott az üzemanyag védtelen betöltőcsöve a kerékjáratba felvert sártól.

Még telefonon érdemes feltenni azt az alapkérdést, hogy a benzines motor csak reggel pöffent kéket az aznapi első beindításakor vagy folyamatosan kéken füstöl? Utóbbi esetben a motor a szelepszárszimmering elöregedése miatt zabálhatja az olajat. Ennek felújítása 150-200 ezres tétel, amit a 250-500 ezres autóra kevesen fordítanak rá, ezért fut ennyi kéken füstölő Suzuki Wagon R+ és más japán szívó benzines.

Ha a sebességváltó kapcsolási érzete romlani kezd vagy rossznak hat a próbaúton, a váltóbovden lehet a ludas, mert hajlamos a megnyúlásra. Magával a váltóval is lehet gond, a váltóhibás autókban a nyelestengelycsapágyakat kell először megnézetni.

Sok bajtól megment ez a használt autó 6

Fő baja nem is konstrukciójából fakad, hanem a magyarországi csóróságból. Nagyon sok a lezüllesztett, elhanyagolt példány. A kép illusztráció

Sokéves elhanyagolást is jól tűr a stabil, masszív futómű. A gumiméret viszont nem átlagos, emiatt a gumiabroncsok viszonylag drágák, főleg a használt Suzuki Wagon R+ árkategóriájához képest. Egy újabb profitipp olvasónktól, Balázstól a légnyomás rendszeres ellenőrzése, mert a silány felnik hajlamosak engedni a levegőt.

Ellenőrizzétek a márkaszervizekben, hogy megtörtént-e az utas oldali légzsákfelfúvó cseréje, ami nagyjából17 ezer hazai autót érintett. A csere garanciális, nem jár költséggel, de a sokadik tulajdonost már nagyon nehezen érik el a márkaszervizek az életbevágóan fontos javítás végrehajtásához.

Használt Suzuki Wagon R+ árak

Hasonló összegekért nagyon eltérő árú autók keresnek új gazdát. A használt Suzuki Wagon R+-ból valószínűleg elég sokat kell majd megnéznetek, mire a vészesen elhanyagolt autók sártengerében ráakadtok a gyöngyszemre, amelyik megkapta a szükséges karbantartást és hozni képes azt az élettartamot és megbízhatóságot, amit a szükséges szervizeléssel a technikája biztosítana.

Sok bajtól megment ez a használt autó 7

1,3-as motorral, két légzsákkal, blokkolásgátlóval és légkondicionálóval egy 2003 utáni Wagon R+ viszonylag magas áron is jó vétel lehet, ha látott szervizt belülről

220-250 ezer forinttól felfelé kapni használtan Suzuki Wagon R+-t, a legtöbbe kerülő autókat 800 ezer Ft felett hirdetik, többnyire automatikus váltóval és valamelyik 1,3-as benzinessel. Itt nem a kor, hanem az állapot határozza meg az árakat, kerülhet egy 19-20 éves autó 550-600 ezer forintba és egy 2004-es 450 ezerbe, ha az előbbi nem rozsdás és nem igényel motorjavítást az olajzabálás miatt.

Légkondis autók az I-s, J-s rendszámúakból akadnak nagyobb mennyiségben, de a klímaberendezés bekattintása rögtön leharmadolja a felhozatalt. Nagyjából 150 eladó Wagon R+-ból ötven sem marad a Használtautón a cikk írásakor.

Ennél a modellnél különösen érvényes a tipp, hogy inkább a használtautó-kínálat legtetejéről válasszatok Suzuki Wagon R+-t, amiben igazolható az olajcserék elvégzése, ami látott szervizt belülről és nemcsak robotolt, ráfordítás nélkül, mert minek költeni egy autóra, ha megy.

Ilyen volt, ilyen lett  a modellfrissítéssel. A dísztárcsás a 2000-2003, az alufelnis a 2003-2006 közötti Wagon R+

Sok bajtól megment ez a használt autó 8
Sok bajtól megment ez a használt autó 9

Fontos az is, hogy a ráncfelvarrás utáni, kényelmesebb autókra szűrjetek, tehát a legjobb olcsó használt autó a Suzuki Wagon R+-ból egy modellfrissítés utáni 1,3-as, de nem a VVTi-motoros, hanem a sima 76 lóerős.

Mi van az Opel Agilával?

Ha nincs jó Suzuki Wagon R+ használtan, ott az Opel Agila is, a testvérmodell. Ám az Agila első generációjáról fontos tudni, hogy 1,2-es motorja az Opel saját négyhengerese, amely jóval több hibalehetőséget hordoz a Suzuki benzinesénél.

Magasabb ára miatt testvérmodellje, az Opel Agila itthon sosem tudott elterjedni, de második autóként, többnyire vállalható futásteljesítménnyel erre is érdemes rászűrni, ha használt japán autót keresünk. Az Agilák közül kicsit jobb a klímás autók aránya.

Értékelés

Amikor kinézel vagy megveszel egy használt Suzuki Wagon R+-t, nem biztos, hogy szívderítőnek találod az autót. Ám az a megbízhatóság és kiszámíthatóság, amivel az évek során szolgál, nagyszerű társsá teszi az esztergomi vagy lengyel gyártású, dobozforma mikroegyterűt.

Sok bajtól megment ez a használt autó 10

Testvérmodellje az Opel Agila. Itthon kevésbé elterjedt, de valamivel nagyobb belőle a légkondis autók aránya. A Suzuki Wagon R+ ára kiugróan stabil, sokan tudják, hogy nehéz más autót venni ehhez mérhető megbízhatósággal, normális korrózióvédelemmel és ennyire csekély fenntartási költségekkel

Aki kitartó és felszínre hoz egy normálisan karbantartott autót, az kiemelkedően gazdaságos, kiváló térkihasználású, vállalható biztonságú és megbízható használt autót kap a pénzéért. De ezért a sok jóért meg kell haladnia számos embertársát, aki nem venne Suzukit, se újonnan, se használtan.

Alkatrészárak

Első féktárcsa: 5700-10900 Ft
Hátsó lengéscsillapító: 5800-13 500 Ft
Hűtőradiátor: 18 400-42 800 Ft
Kuplungszett (csapágy, szerkezet, tárcsa): 20 800-42 700
Váltóbovden: 29 600-49 800 Ft
Vezérműlánc: 16 300 Ft

Utángyártott alkatrészek 2000-2004 közötti, benzines Wagon R+ 1,3-hoz

Mellette – Ellene
 
  • Kedvező alkatrészárak
  • Eredendően megbízható technika
  • Kiváló térkihasználás
  • Egész nagy csomagtér
  • Jó kilátás, magas üléshelyzet
  • Kitűnő értéktartás
 
  • Sok a lelakott, elhanyagolt autó a kínálatban
  • Mérsékelt kényelem hosszabb utakon
  • Viszonylag drága gumiméret