Hagyományosan a Mercedes-Benz konzervatívabb vásárlóihoz szól az E-osztály. Őseivel együtt 1946 óta már több mint 14 millió limuzin és kombi modellt adtak el, a legfrissebb W213-asból pedig eddig több mint 1,2 millió kelt el. Ez jól mutatja, hogy az ilyen tradicionális modellnek mennyire helye van még a szabadidő-autók tengerében.

2016-ban jelent meg a jelenleg futó E-osztály és szinte nem mutatja öregedésnek nyomait. Most viszont tényleg mindent belepakoltak, ami csak elérhető a Mercedes polcain. A formatervet csak finoman frissítették, a LED-es fényszórók akár intelligensen osztják a fotonokat az éjszakában, a hátsó lámpák pedig vízszintes elrendezésűek lettek.

Minden, amit az autóipar tud, benne van a Mercedes E-osztályban 2

Maradt a beltér mercis hangulata a két hatalmas (12,3 colos) képernyővel a műszerfalon. A kormánykerék viszont a kettéosztott küllőivel a régi időket idézi, plusz a gombok. A Command Online fedélzeti rendszer helyett az MBUX költözött a friss E-osztályba, mely hangvezérlést és virtuálisvalóság-alapú navigációt kínál.

Rendkívül hosszú a vezetéstámogató asszisztensek sora. Adaptív távolságtartós tempomat, okos sávtartó, táblafelismerő (műholdas és kamerás alapú), holttérfigyelő rendszer és automatikus fékasszisztens. Mindezek összehangoltan is működhetnek, ami már tényleg az önvezetés kapuja. 

Minden, amit az autóipar tud, benne van a Mercedes E-osztályban 3

Több új motor és hét plug-in hibrid hajtáslánc akad az E-osztályhoz 154-től 362 lóerőig. A konnektorról tölthető változatok hátsó- és összkerékhajtással, dízel és benzines változatban is elérhetőek mindkét karosszériával. Az egyik újdonság az M254-es turbós, négyhengeres benzinmotor, elektromos kompresszorral. A 200 lóerős teljesítmény mellé további 15 kW-ot csap a 48 voltos hibrid rendszer.

Minden, amit az autóipar tud, benne van a Mercedes E-osztályban 4

A kicsit sportos E-osztály

Minden második E-osztály hosszított tengelytávú és Kínában talál gazdára. Ezek mellett olyan vérbeli sportmodellek is vannak, mint a Mercedes-AMG E 63 vagy éppen a vele azonos soron készülő Mercedes-AMG GT 4 door. A plug-in hibridek és az 500 lóerő feletti sportlimuzinok – vagy épp kombik – mellett ott az E 53 AMG is.

Ez azoknak szól, akik a túlfeszített futómű és a feltűnő megjelenés nélkül éveznék az izmos E-osztály adta örömöket, és erre most fokozottan alkalmasak lesznek a hathengeres modellek. Mert megkapják a 4matic+ összkerékhajtást, driftmóddal kiegészítve.

Minden, amit az autóipar tud, benne van a Mercedes E-osztályban 5

Itt a mild hibrid rendszert EQ Boost-nak hívják és nem véletlenül. 16 kW-ot (22 lóerő) és 250 Nm-t képes hozzátenni a teljesítményhez. Pedig a 3 literes, sorhatos turbómotor önmagában 435 lovas (@6100) és 520 Nm nyomatéka van (@1800-5800). Az E 53 4,5 másodperc alatt gyorsul százra (a kombi egyetlen tizeddel lassabban), végsebessége 250 km/óránál korlátozott.

Rendelhető hozzá légrugós futómű, az összes vezetéstámogató rendszer és a pörgős vagy épp nyugodt hangulatot előállító Energizing Coach, de az extralistán olyan tételek is szerepelnek, mint az Alcantara-bevonatú kormány vagy a 270 km/órás száguldást engedő AMG Drivers csomag.

Forrás: Mercedes-Benz