Megkapta a Sport utónevet a Bugatti Chiron, de ettől még nem került rá radikálisabb aerodinamikai elem és még csak a motorja sem lett erősebb. Cserébe a mérnökök bizonyára álmatlan éjszakák sorát tudhatták maguk mögött, mire sikerült egy kicsit tovább tökéletesíteni az autózás trónján ülő szupersportkocsit. A Genfi Autószalonon bemutatott modell jobb vezethetőséget kínál, mint a Chiron alapváltozata, nem mellesleg hangyányit könnyebb is.

Nem drámai a súlycsökkenés, mindössze 18 kilogrammot sikerült lefaragni az olyan apróságoknak köszönhetően, mint a világon elsőként karbonból készülő ablaktörlőlapátok, amikhez tartozó alumíniumelemeket 3D nyomtatóval készítik. Szénszálas anyagot használtak az intercoolernél és a stabilizátoroknál is. Könnyebbek lettek a kerekek, a hátsó ablak és a kipufogórendszer is. Hogy miért szerepel a hűtőrácson a régi versenyautók stílusában festett 16-os szám? Az csupán a hengerekre utal.

Jobb vezethetőséget is ígér a Bugatti Chiron Sport a továbbfejlesztett felfüggesztéssel és a 10 százalékkal merevebb lengéscsillapítóknak köszönhetően. Az összkerékhajtás immár dinamikus nyomatékvektorálást is tud, ami helyzetnek megfelelően elektronikusan osztja el a négy kerék között a nyomatékot. Csiszoltak a kormányzáson is, hogy az autó közvetlenebb legyen és jobbak legyenek a visszajelzések a sofőr számára.

Köszönhetően az apró változtatásoknak a Chiron Sport 5 másodperccel gyorsabban ér körbe a Nardóban lévő tesztpályán. Nőtt a kanyarsebesség is, immár 200 km/órás sebességgel is megtámadhatja az íveket. Mindezt úgy, hogy a motor maradt a Chironban megismert verzió, tehát 8 literes, 16 hengeres, W alakban elrendezve, négy turbófeltöltővel megtámogatva. A teljesítmény 1500 lóerő, ami mellé 1600 Nm maximális nyomaték társul. Álló helyzetből 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, a végsebességet 380 km/óránál korlátozzák, de a második csodakulccsal már 420-ig is tolhatja a mutatót a merész vezető.

Nagyjából 800 millió forintos árról indul a Chiron, a finomhangoláson átesett Sport verzióért további körülbelül 50 millió forintnak megfelelő összeget kérnek. Ezen felül jönnek még az opciós tételek, az egyedi szín felára és egyéb apróságok.