Ha egy négyméteres autónak 675 literes a csomagtartója, lehet hiányérzetünk? A Citroënnek volt: a Berlingo harmadik generációjánál további 100 litert hozzácsaptak a hátsó üreghez. Minden utasülés síkba fektethető, így akár 2,7 méter hosszú tárgyat is szállíthatunk, és akkor még nem szóltunk a 186 liternyi extra tárolóhelyről, például a műszerfali ládikáról, amit a különleges, tetőből lenyíló utaslégzsák tesz lehetővé.

A Berlingo eddig puritán volt, de mostantól head-up kijelző, tolatókamera, adaptív tempomat és navigációs rendszer is kérhető hozzá. Amilyen komoly belül, olyan bohókás kívül: a színes betétek és a C4 Cactus óta minden modellnél alkalmazott légpatronok nagyon Citroënné, nagyon fiatalossá teszik – és mivel kisebb körön fordul, mint eddig, a hátsó tolóajtó ablakai pedig végre lehúzhatók, családi autóként is ezerszer jobban helytáll.

Motorból kettő lesz, de számos teljesítményszinten: az 1,2-es benzines 110 vagy 130 lóerővel, az 1,5-ös dízel 75, 100 vagy 130 lóerővel érhető el., és lesz nyolcfokozatú automata váltó is a palettán.

Különösen izgalmas változás, hogy mostantól akár 35 centivel hosszabb karosszériával, három üléssoros, 1050 literes csomagtartójú XL kivitelben is elérhető az autó.

A modell forgalmazása 2018 második felében veszi kezdetét.