Nem hittek az egészben

306 lóerős maradt a turbós benzines

306 lóerős maradt a turbós benzines

306 lóerős maradt a turbós benzines


A német autóipar szereplői sokáig nem hittek a hibridben, másokhoz hasonlóan ők sem látták előre, hogy a Prius hajtása sok ember fejében egyet jelent majd a csekély környezetszennyezéssel és széles néprétegek szemében a Toyota lesz “a” környezetbarát autómárka.

Így aztán a VW konszern, benne az Audi és a Porsche, illetve az Opel még csak terveket mutatott a témában, a Fordnak sincs Európában hibridje. A Mercedes-Benz első hibridje 2009-re vált szériaautóvá, a BMW is csak nemrég dobta piacra a maga hibridjeit, ráadásul mindet a luxuskategóriában.

Hibridhajtás luxusautókban
Ötödével takarékosabb a hibrid X6 a V8-as turbósnál

Ötödével takarékosabb a hibrid X6 a V8-as turbósnál

Ötödével takarékosabb a hibrid X6 a V8-as turbósnál


Eltérő hibridhajtást kínál különböző modelljeiben a BMW. A TwoMode Hybrid a BMW, a General Motors és a Mercedes-Benz közös fejlesztése.

TwoMode: húsos szabadiő-autókhoz

Jelentős helyigénye miatt ez a készlet a nagy, benzinzabáló, dagadt szabadidő-autókhoz illik, amilyen az Active Hybrid X6. A V8-as, turbós benzineshez társított elektromos motor egyedül is képes hajtani az autót, a megoldás drága, de maximum 20 százalékkal javítja a fogyasztást.

7,9 literes átlagot ígér az S-osztály

7,9 literes átlagot ígér az S-osztály

7,9 literes átlagot ígér az S-osztály


Egészen más technikát takar az ActiveHybrid név a Hetes sorozatban. Itt a váltóház körteszerű kidudorodásában egy csupán 3,5 centiméter szélességű elektromos motor dolgozik, a 449 lóerős V8 és a nyolcfokozatú automata váltó között. A hibridtechnika a Mercedes S-osztállyal közös fejlesztésben készült, de a Mercedes a takarékosság okán Atkinson-ciklusra átállított V6-os szívómotorhoz társítja.

S-osztály és 7-es: Kis villanymotor, lítium-ion akku

A villanymotor teljesítménye a két konkurensben mindössze 15 kW (20 LE). Jobban hangzik az a 160 illetve 210 Nm, amivel beszállnak a benzines mellé. Mindkét modellre igaz, hogy az apró villanymotor az étvágyat csökkenti ugyan, de nem képes az autó önálló mozgatására. Így viszont elég egy kisebb és könnyebb akkumulátor a hibridrendszerhez, ahonnan gyorsításkor áramhoz jut az elektromos motor.

Legelöl a vékony koszorú az elektromos motor. Előtte van a benzines, mögötte az automata váltó

Legelöl a vékony koszorú az elektromos motor. Előtte van a benzines, mögötte az automata váltó

A vékony koszorú a villanymotor Előtte van a benzines, mögötte az automata váltó


Az S 400 Hybriddel szemben a 7-esben a hibridrendszer lítium-ion akkumulátora a csomagtartóból vesz el helyet, nem a motortérben van. A 7-es hibridrendszere maximálisan 700 Nm illetve 465 lóerő leadására képes.

Fejlettebb rendszer az Ötösben

2011-től az Ötös a csekélyebb helyigényű új hibridgenerációval lép piacra. 40 kW-os (54 LE) elektromos motorjával az autó képes lesz önállóan menni, tehát a Lexus modellekhez hasonlóan hangtalanul indulhatunk útnak. Jól felöltött akkukkal az autó tisztán elektromos hajtással is megtehet néhány kilométert.

#BMW X6 Act.Hy.
BMW 7 Act. Hy.
Mercedes S 400 Hybrid
Lexus LS 600h
 Benzines
motor
 V8 biturbó, 407 LE / 600 Nm V8 biturbó, 449 LE / 650 Nm V6 szívó, 279 LE / 385 NmV8 szívó/394 LE / 520 Nm
 Villanymotor 91 és 86 LE / 260 Nm és 280 Nm  15 kW (20 LE) / 210 Nm 15 kW (20 LE) / 160 Nm 165 kW (224 LE) / 300 Nm
 Összteljesítmény 485 LE/780 Nm 465 LE/700 Nm 299 LE / n.a. 445 LE/
 Átlagfogyasztás9,9 l/100 km 9,4 l/100 km 7,9 l/100 km 9,3 l/100 km


A mai hibriddel már érdemes foglalkozni?

Az S-osztállyal közös a 7-es hibridtechnikája

Az S-osztállyal közös a 7-es hibridtechnikája

Az S-osztállyal közös a 7-es hibridtechnikája


A hivatalos álláspont szerint az első hibridgeneráció idején a többletköltség, a súlynövekedés és az akkuk későbbi ártalmatlanítása nem állt arányban az előnyökkel (jobb gyorsulás, takarékosabb üzem, csekélyebb környezetszennyezés).

Most viszont, a mai technikával már érdemes a hibriddel foglalkozni – mondják a német autógyártók. Rokonszenvesebb volna megsúgni, hogy kissé lemaradtunk és mostanra sikerült olyan megoldással előrukkolni, ami méltó a tőlünk elvárhatóhoz.

Hibrid az 535i-ből

Csupán 20 lóerős a villanymotor

Csupán 20 lóerős a villanymotor

A 7-esben csupán 20 lóerős a villanymotor


Jövőre az X6 és a Hetes után az új 5-ös sorozatból is megjelenik a hibridváltozat. A Genfi Autószalonon tanulmányként már láttuk is a villanymotorral kiegészített 535i-t, az 5 ActiveHybridről az autó termékmenedzserével beszélgettünk.

Christian Schulte az 5-ös ActiveHybrid mellett egyben az új Ötös fejlesztője is. Az autót eleve a hibridhajtás szükségleteinek megfelelően konstruálták, így elkerülhető volt az a kínos helyzet, amikor a rendszer egy mázsa körüli többletsúlyát utólag kell elrendezni az autóban.

Videót és további érdekességeket ígérhetünk az új BMW-ről a túloldalra átkattintóknak


Többletsúly: nem ugyanaz jó és rossz helyen

“Plusz egy mázsa nem ugyanazt jelenti rossz helyen és jól elosztva. Csak az első vagy a hátsó kerekeket terhelve tönkretenné az autó agilitását és uralhatóságát szélsőséges helyzetben.”

Az Ötös lesz a harmadik hibrid BMW

Az Ötös lesz a harmadik hibrid BMW

Az Ötös lesz a harmadik hibrid BMW


“Mivel ez egy koncepcióautó, nincsenek végleges számaink, de az orrban lévő villanymotorral és a hátsó tengely közelébe elhelyezett akkumulátorokkal hozni tudjuk az 535i 50:50 körüli súlyelosztását” – hangsúlyozta Schulte.

10 százalék feletti fogyasztáscsökkenés

Mivel a fejlesztőmunka még tart, a fogyasztás csökkenéséről sincs végleges adat. Schulte úr átlagosan több mint 10 százalékos megtakarításról beszélt a 306 lóerős benzineshez képest.

A villanymotorral önállóan is tud menni, tehát fullhibrid

A villanymotorral önállóan is tud menni, tehát fullhibrid

A villanymotorral önállóan is tud menni


Ennek java városi forgalomban jelentkezik, de az intelligens energia-menedzsment révén a benzines hosszabb utakon is meghálálja, hogy terhei egy részét a villanymotor leveszi a válláról.

Energiamenedzsment: kivárja a lejtőt

Az autó folyamatosan értékeli a vezetőt segítő elektronikus rendszerektől, például az ESP-től illetve a navigációs rendszerből érkező információkat, ezek függvényében tökéletesítve a hibridhajtás működését.

Hegyre fel kaptatva, amikor már közeledik a lejtő, a vezérlés a tárolt árammal a lehető legjobban besegít a benzines motornak, kiürítve az akkukat. Lefelé, a gázelvételkor beinduló visszatáplálás (rekuperáció) révén az autó úgyis feltölti őket.

Akkutöltés a lakó-pihenő övezet előtt

Dízelmotorral is elképzelhető a hibrid

Dízelmotorral is elképzelhető a hibrid

Dízelmotorral még drágább volna a hibrid


Amennyiben az úti cél lakó-pihenő övezetben van, érkezés előtt benzines motorral az Ötös előre teletölti az akkukat, hogy villanyautóként a maximális elektromos hatótáv rendelkezésére álljon. Így hangtalanul érhet haza az ember, nem szennyezve közvetlen környezetét.

Mivel az autó még változhat a szériagyártásig, a BMW nem közölt adatokat a menetteljesítményekről és a fogyasztásról. Ha az alapokat adó, egyturbós hathengeresből indulunk ki, akkor a 6,0 másodperces százra gyorsulásnál és a 8,5 literes átlagfogyasztásnál is jobbra számíthatunk.

Kedvez neki a regisztrációs adó

Legalább 10 százalékkal takarékosabb az 535i-nél

Legalább 10 százalékkal takarékosabb az 535i-nél

2,2 millióról 190 ezer Ft-ra esne a regadója


Amikor jövőre elkezdődik a hibrid Ötös értékesítése, várhatóan az Egyesült Államokban és Japánban talál gazdára belőle a legtöbb, de ha nem változik a hazai szabályozás, a hibridek és az elektromos hajtású autók regisztrációsadó-kedvezménye miatt itthon is jó helyzetben lesz.

Az idei adótételekből kiindulva a benzines 535i 2 230 000 forintos regisztrációs díja helyett az 5 Active Hybrid adótétele 190 000 Ft lesz, ez a különbség a hibridhajtás felárával együtt is jó esélyt ígér az autónak Magyarországon.