Az elődből 2005-ös bevezetése óta több mint 470 ezer darabot adtak el világszerte. A siker nem véletlen, a Mazda egyterűje megbízhatóságával és jó vezethetőségével könnyen megnyerte magának a vásárlókat.

A Genfben bemutatott új modell látványos formatervet kapott, továbbra is két tolóajtóval – kiviteltől függően villanymotoros vagy kézi nyitással – készül, amelyek tökéletesített reteszelést és továbbfejlesztett becsípődésgátló rendszert kaptak. 

Könnyed forma

Könnyed forma

Könnyed forma


Odabent megmaradt a Karakuri-rendszer, de az ülések háttámlái szélesebbek, az első ülések pedig további változtatásoknak köszönhetően kényelmesebbek lettek.
Vastagabb a párnája a legtöbb kritikát kapott hátsó középső ülésnek (eddig inkább sámli), és szélesebbre tervezték az első sorban ülők könyöklőjét is. Csodát azért így sem sikerült tenni: a harmadik üléssorban az utasok nem lesznek boldogok. Az új hangszigetelő anyagok használatával a menetzajból is sikerrel faragtak le valamicskét a mérnökök. 

Motorok terén két újdonsággal találkozhatunk. Frissen került az autóba az 1,8-as benzinmotor – amelyhez hatfokozatú, manuális váltó jár -,  illetve a takarékos, 1,6-os dízel is. Az új 2,0 literes DISI benzinmotor optimalizált i-Stop vezérlése sűrűbben állítja le a motort, ami kedvezőbb üzemanyag-fogyasztást – papíron csupán 6,9 litert száz kilométerenként – és ezzel együtt alacsonyabb CO2-kibocsátást eredményez.