A nemrég közreadott sejtelmes fotó után a Kia végre rendes képekkel megtámogatva bejelentette: ősszel bemutatja a cee’d felújított változatát. Egyelőre az ötajtós és a kombi frissül, de minden bizonnyal az új háromajtósra sem kell sokat várni.

A 2010-es modellévtől a cee’d modellek teljesen új külsővel készülnek. Ennek részeként átalakulnak a fényszórók, a motorháztető, a hűtőmaszk, a lökhárító és a ködfényszórók is. Hátul az átformázott lámpák és ütközők jelentik az újdonságot.

Más a hátsó lámpa

Más a hátsó lámpa


Belül új kormányt, váltógombot találunk, de megváltozott a középkonzol is. Emellett új hifinek és kétzónás légkondicionálónak is örülhetnek a vevők.

Ezentúl a motort automatikusan leállító és újraindító, Stop&Start rendszer is bekerül a cee’dbe, mialatt a továbbfejlesztett ESP megakadályozza az autó elgurulását a lejtőn. További újdonság a high power dízel megjelenése, az 1,6-os blokk 115 helyett 128 lóerős.

Az új Kia cee’d szeptemberben a Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, amellyel egyidőben a forgalmazás is megindul. Pontos részleteket akkorra ígér a gyártó az Európában legnagyobb darabszámban fogyó Kia modellről.