Szeptemberben a Frankfurti Autószalonon állítják ki először Európában a megújult Mazda RX-8-ast. Az immár hatéves sportkocsi új külsővel folytatja. Áttervezték az első és hátsó lökhárítókat, megkapta a jellegzetes ötágú hűtőmaszkot, míg a hűtőnyílások jobb- és baloldalt dupla akkorák, mint az elődmodellen.

Újak az első és hátsó lámpatestek, valamint nagyobb a kipufogó is. Az integrált első és az új hátsó légterelők, továbbá az oldalsó küszöbök fokozzák a leszorítóerőt és javítják az autó stabilitását nagy sebességnél.

Belül elsősorban a jobb minőségérzetre koncentráltak javítottak a felhasznált anyagokon, illetve a kidolgozáson. Emellett módosítottak a kormányon illetve újak az első és a hátsó ülések. A frissített RX-8 felszereltségének része a Bluetooth mobiltelefon-kihangosító rendszer, fény- és esőszenzor, AUX-csatlakozó, ill. 300 wattos Bose audiorendszer.


A ruha alatt vannak változások, a motor működését pl. jobb olajozással javították. Mostantól mechanikus olajpumpák helyett elektromágneseket használnak. A hatékonyabb kenésnek köszönhetően könnyebben pörög fel a motor. Ugyanakkor jelentősen csökkentették a motor forgásával járó zörejek zajszintjét is. Emellett rövidebbre hangolták a hatfokozatú váltó áttételeit.

Mindezek nyomán jobb gyorsulási és végsebességértékkel bír az új RX-8.  -8 6,4 mp alatt gyorsul 100 km/h-ra, legnagyobb sebessége 234 km/h. Ám nemcsak ez teszi sportossá az RX8-ast, de további karosszériaerősítésekkel, változtatott kormány- és futóműbeállítással, valamint optimalizált futómű-geometriával teszik izgalmassá a vezetését.