Adrian Sutil és Giancarlo Fisichella nem érezheti magát biztonságban a Force Indiánál. A fiatal német, Sutil mellé hosszas válogatás, tesztelés után végül a Renault-tól elküldött Fisichellát választotta versenyzőnek a csapat 2008-ra, de motiváló biztosítékként a tartalék- és tesztpilótai ülésbe Vitantoni Liuzzit ültették.
“Ha motivációra lesz szükségük, elég csak arra gondolniuk, hogy ki a tesztpilóta. Teljesíteniük kell, különben a helyükre lép valaki” – magyarázta Sutil és Fisichella helyzetét a csapat technikai igazgatója, Mike Gascoyne.
“Liuzzi gyors, tapasztalt, és szeretne versenyzői állást kapni. Az üzenet világos Fisi, sőt, mindkét versenyző számára: ha 2009-ben is szeretnének versenyezni, akkor szállítani kell az eredményeket. Ha nem, akkor van más, aki beülhet az autóba jövőre.”
Gascoyne a különleges motivációs megoldás ellenére a tavalyihoz képest persze nagyon elégedett a mostani felállással.
“Ezelőtt küszködtünk. Ha az első számú versenyző egy újonc, nagyon könnyű irányt téveszteni. Ha megnézzük a mostani felállást – és nem csak Fisichelláról mint versenyzőről van szó, de Tonio is, a tesztpilóta -, egyértelműen hatalmas előrelépés a tavalyi helyzethez képest.”
Az angol szakember szerint Fisichella gyorsan magára talált az új csapatnál, és kezelni is tudják majd a 35 éves olasz veteránt.
“Fisi mindig is nagyon simán vezetett, azt hiszem, a kipörgésgátló betiltása jól jön majd neki. Fisi olyan fickó, akinek folyamatosan fenn kell tartani az érdeklődését, és a motivációját. De meg kell mondjam, hogy a tesztek alapján nagyon fel van pörögve! Kellemesen csalódott az autóban is, és kiváló visszajelzéseket adott számunkra” – mondta Gascoyne.





