Éppen ezért volt meglepetés, hogy Speed a múlt heti mugellói teszten úgy körözött a Toro Rossóval, mintha mi sem történt volna. Gerhard Berger azt mondta Vettelről, hogy teszt nélkül nem szeretné rögtön autóba ültetni, így tegnapra a fiatal német esélyeit írtuk le, most pedig itt a fordulat.
Az olasz kiscsapat ma ugyanis bejelentette, hogy a Magyar Nagydíjon a 20 éves Sebastian Vettel – aki az F1 történetének legfiatalabb pontszerzője Indianapolis óta – vezeti majd az autót Scott Speed helyett, miután sikerült megegyezni a BMW-vel a tesztpilóta elengedéséről.
Vettel alig két hete járt amúgy a Hungaroringen, a World Series by Renault keretében, ahol a két versenyből az elsőn 4. helyezést ért el, míg a második futamon a dobogó legalsó fokára állhatott. Valószínűleg frissebbek az emlékei mint Speednek, így nem jelent majd gondot a pálya.





