A pole-pozícióból indulva csak az ötödik lett Max Verstappen a Forma-1-es Brit Nagydíjon, mindazonáltal eseménydús futamot tudhat maga mögött a holland. Látható volt, hogy a Red Bullját kicsit sem a változékony időjárásra készítették fel, de volt egy pont, amikor hajszálon múlt, hogy véget érjen a címvédő versenye.
A 21. kör végén a megszokottnál jóval később jelezte a versenyirányítás, hogy a biztonsági autó kihajt a mezőny elől. Ekkor a versenyben addig vezető Oscar Piastri ráugrott a fékre a Hangar-egyenes közepén, aminek következtében Verstappen csak úgy tudta elkerülni az ütközést, hogy elrántotta a kormányt – ezzel egy pillanatra az élre is került. Az eset az ausztrálnak a győzelmébe került, ugyanis a következő bokszkiállása alkalmával le kellett töltenie egy 10 másodperc időbüntetést.
Bár Verstappen futamát igazán az egy kanyarral később bemutatott piruettje pecsételte meg, őt is meglepte, hogy milyen szigorú szankcióval sújtották a McLaren listavezetőjét. „Velem ez már megtörtént néhányszor, többen is ezt csinálják velem” – idézte a Viaplaynek adott nyilatkozatát a RacingNews365.com. „Csak a verseny után hallottam, hogy tíz másodpercet kapott ezért. Ez megint egy nagyon extrém döntés, ezért egy 10 másodperces büntetés. De nem én hozom a szabályokat.”

Egy megforgás is tarkította Max Verstappen versenyét Silverstone-ban. (Fotó: Rudy Carezzevoli/Getty Images)
Később az írott sajtónak amellett, hogy megismételte, hogy „furcsállja” a büntetést, mélyebben is kibontotta a gondolatmenetét. Amikor megkérdezték tőle, szerinte volt-e különbség ahhoz képest, ahogyan George Russell lassított le előtte a Kanadai Nagydíjon, röviden így felelt: „Nos, úgy tűnik, a versenybíróknak igen” – mondta a GPblog.com-nak.
Piastri két büntetőponttal is „gazdagodott” a biztonsági autós kihágásért. Mint az a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) dokumentumából kiderült, olyan keményet fékezett a 14-es és a 15-ös kanyar között, hogy a sebesség 218-ról 52 km/órára csökkent. Az indoklás szerint ezzel a 24 éves versenyző ezzel a Sportszabályzat 55.15. cikkelye ellen vétett, aminek értelmében onnantól fogva, hogy a biztonsági autó lekapcsolta a lámpáit, sem kiszámíthatatlan fékezéssel, sem más manőverrel nem idézhetett volna elő olyan szituációt, ami veszélybe sodorhat más versenyzőt.

Az ötödik hellyel mentette a menthetőt a négyszeres és címvédő világbajnok. (Fotó: Jayce Illman/Getty Images)