Ha az összképet nézzük, nem alakult kifejezetten rosszul Max Verstappen szombati napja a Forma-1-es Kínai Nagydíj hétvégéjén. A sprinten két pontra csökkentette bajnoki hátrányát a listavezető Lando Norris mögött, az időmérőn pedig a McLaren britje mellől, a negyedik helyről rajtolhat.
“Nehéz volt” – utalt a kvalifikációra a Red Bull négyszeres világbajnoka. “Ugyanaz volt a problémánk, mint tegnap. Nem volt meg a kívánt tapadás, és az autó könnyen időt veszít a kanyarok bizonyos pontjain. Ez a probléma folyamatosan megjelent minden körben, de más pontokon. Ez megnehezítette a dolgunkat, nehéz volt konzisztensnek maradni” – fogalmazott a holland.
Verstappen szerint a vasárnapi nagydíj az ő szempontjából nem lesz különleges. “Nem hiszem, hogy kihívói lehetnénk az ellenfeleinknek. Nem tekintek előre” – mondta. Ezt alátámasztja egyébkén a sprint is: igaz, hogy a 19 körös száguldás és az időmérő között a csapatok módosíthattak a beállításokon, de kiindulva az ausztráliai tapasztalatokból és a sprinten látottakból, a Red Bull nagyon hamar megeheti a gumikat a futamon.
“Az utolsó nyolc körben nem volt meg a tempónk a többiekhez képest, próbáltam csak túlélni. Elfogadom a harmadik helyet, mert a mögöttem jövők is elég gyorsan utolértek” – tekintett vissza Verstappen.

