A Vezess is beszámolt arról, hogy a Forma-1-ben idén lehetősége lesz a pilótáknak egy olyan mellény viselésére, mely a forró futamokon hűti őket vezetés közben. A rendszer 31 Celsius-fok felett vehető igénybe, ám tömege miatt kérdéses, idény hányan élnek majd a lehetőséggel.

Más kérdés az, hogy talán az sem tudja majd használni, aki egyébként szeretné. Erről Esteban Ocon beszélt. „Jelen pillanatban nem tudjuk használni. Körbevesznek a csövek, amivel elöl és hátul nincs gond. Oldalt azonban van egy masszív teniszlabda, az ember csípőjénél” – írta le az érzést a Haas versenyzője.

Ocon szerint a nagy golyó alakú rész miatt kényelmetlen viselet a hűtőmellény. Akárhogy igazítja ugyanis a pilóta magán az eszközt, vagy az öv, vagy az ülés lesz kényelmetlen. „Számunkra egyelőre nem működik, legalábbis az, amit én próbáltam. De más pilótáktól is hasonló véleményeket hallottam” – tette hozzá a francia. „Jó, hogy az FIA megoldást kínál és előrukkol valamivel, de jelenleg nem tudom használni. Nem akarok más nevében beszélni, de én és Ollie [Bearman, Ocon csapattársa – a szerk.] sem tudja.

Habár a Haas párosa, Ocon és Bearman a mezőny legnagyobbra nőtt pilótái közé tartoznak, a visszajelzések alapján a Nemzetközi Automobil Szövetségnek lesz még dolga a mellénnyel. A terv ugyanis az, hogy 2026-ban már nem opció, hanem kötelező kellék lesz a hűtőmellény a kánikulában futott nagydíjakon.