A Forma-1-es Brit Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk hétfőn este 19 órától a YouTube-csatornánkon!

Pályafutása első Forma-1-es győzelmének örülhetett Carlos Sainz a Forma-1-es Brit Nagydíjon, de ennek nem tudott mindenki felhőtlenül örülni még csapatán, a Ferrarin belül sem. Charles Leclerc például csak a negyedik lett úgy, hogy tíz körrel a leintés előtt még vezetett, ám visszaesett a maranellóiak megkérdőjelezhető taktikai húzása miatt.

A leintés előtti biztonsági autós fázist ugyanis Leclerc kivételével a legtöbben kihasználták és friss lágy abroncsokra váltottak, míg a monacói a pályán maradt a használt keményeken. A döntést, miszerint csak Sainz kapja a friss gumikat, az istálló hozta meg, Mattia Binotto csapatfőnök pedig megindokolta, miért így döntöttek.

“Nem volt elegendő különbség, hogy mindkettejükkel kiálljunk, mert a második időt veszített volna a bokszutcában, és visszaesett volna a pályán” – mondta Binotto, magyarázva azt, miért csak egy pilóta kapott friss szett gumikat. “Miért döntöttünk úgy, hogy Carlos áll ki? Mert Charles-é volt a pályapozíció. Vezette a versenyt, és az élen is maradt volna. A gumijai frissebbek voltak Carloséhoz képest, azt hiszem, 6-7 körrel.”

“Carlos a kiállással és azzal, hogy második volt, a friss gumikon védhette volna legalább az első pár kanyarban [Leclerc-t – a szerk.]. Ezért döntöttünk így” – tette hozzá Binotto.

A hétvége során nem volt sok ideje a csapatoknak száraz pályán körözni a verseny előtt, így kevés tapasztalatot gyűjthettek az abroncsok viselkedéséről. Ez is visszaütött Leclerc esetében. “Nagyobb kopásban bíztunk a lágyaknál. Charles-nak három-négy nehezebb kört jósoltunk, majd visszazárkózást, de a lágyak nem koptak úgy, mint abban reménykedtünk. Ha kiálltunk volna, talán a többiek maradnak kint. Visszaszereztük volna-e a pozíciókat? Nem vagyok benne biztos. Utólag mindig könnyű azt mondani, hogy másképp is csinálhattuk volna” – mondta a csapatfőnök.