A Forma-1-es Spanyol Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk hétfőn este 19 órától a YouTube-csatornánkon!

Jól vizsgáztak a Mercedes barcelonai fejlesztései, egy csapásra közelebb került az élmezőnyhöz a címvédő. George Russell remek versenyzéssel dobogóra állhatott, Lewis Hamilton pedig már negyedik volt az első körös defektje után, amikor egy váratlan műszaki hiba miatt le kellett lassítania, és végül csak ötödikként ért célba.

A Mercedes nagyon elégedett a fejlődéssel, nem is áll le: a következő hetekben újabb fejlesztések érkeznek, az elsők már a héten, Monacóban.

“Néhány szokatlan pálya áll előttünk, kezdésként rögtön Monacóval, ahol az alacsony tempójú teljesítményre kell koncentrálnunk” – magyarázta Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke.

“De van néhány alkatrészünk előkészületben, amelyek remélhetőleg segítenek majd ezen a területen.”