Óriási felhajtás volt a Forma-1-es Miami Nagydíj körül, ahol irtózatos pénzeket költöttek arra, hogy a sportág megpróbálja megvetni a lábát az Egyesült Államokban. Hiába árultak azonban forintra átszámolva még negyvenmilliós hétvégi jegyeket is, Tom Garfinkel, a futam fő szervezője elárulta, rengeteg pénzt buktak.

“Ha hat hónappal ezelőtt megkérdeznek, arra számítottam volna, hogy pénzt keresünk az eseménnyel, a bevétel jól alakult” – árulta el a pálya által körülölelt Hard Rock Stadion főnöke. “De a kiadásokat megnézve idén nem fogunk ebből pénzt csinálni” – mondta, hozzátéve, hogy a bukás nagyobb volt, mint amire később számított.

Mindezt azonban nemigen bánja Garfinkel. “Nagyon fontos volt számunkra, hogy remek eseményt hozzunk össze. A költségek felülmúlták a várakozásainkat, de ez azért volt, mert mindent megtettünk, hogy a Forma-1-et, mint márkát, építsük” – mondta.

Öröm az ürömben azonban, hogy a tévéképernyők előtt rekord született: az Egyesült Államokban az F1-et közvetítő ESPN adatai szerint sosem néztek korábban annyian Forma-1-es futamot náluk, mint a hétvégén. A versenyátlag 2,6 millió néző volt, 2,9 milliós csúccsal, ezzel pedig sikerült felülmúlniuk az 1995-ös Brazil Nagydíjat.

Az abszolút rekorder azonban maradt a 2002-es Monacói Nagydíj, melyet az ABC csatorna közvetített. Azt a futamot 2,78 millióan nézték átlagosan, és azért követték ennyien, mert közvetlenül az indianapolisi 500 mérföldes versenyt követően adták le felvételről.