A Forma-1-es Szaúd-arábiai Nagydíj, illetve a dzsiddai utcai pálya tavalyi bemutatkozásakor több versenyző is panaszkodott a nehezen belátható, de gyors kanyarokra. Idén ráadásul még nehezebb a mezőny dolga, mivel a nagyobb, 18 hüvelykes kerekek miatt még rosszabb a kilátás az autóban ülve.

A felmerült biztonsági aggályokra reagálva a pálya több pontján is kivetítőket helyeztek el, amik a pálya falak által betakart részét mutatják a pilótáknak. A megoldás fogadtatása azonban egyelőre vegyesnek mondható.

„Meglátjuk. Ha működik, minden bizonnyal fogjuk alkalmazni” – nyilatkozta vonakodva Lando Norris, a McLaren brit pilótája. „Olyan gyors szakaszok vannak, hogy nem igazán van időd kijelzőket figyelni menet közben.”

Új megoldás az F1-ben, sokat segíthet a pilótáknak 1

George Russell

„Ki kell próbálni, utána meglátjuk, működik-e” – idézi George Russell szavait a RaceFans. „Néha nagyon jól is működnek az ehhez hasonló megoldások, néha pedig egyáltalán nem. Tisztában vagyunk a beláthatóságot érintő problémával, így minél többet tud nekünk segíteni az FIA, az annál inkább az előnyünkre válik.”

A Mercedes versenyzője érdekfeszítőnek is nevezte az ötletet, amiről úgy véli, ha beválik, később más utcai pályákon – Bakuban, Monacóban és Szingapúrban – is bevethetik.