A Forma-1-es Török Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!
Nehéz helyzetből vághatott neki a Forma-1-es Török Nagydíjnak Lewis Hamilton, mivel a motorcsere miatti rajtbüntetésével csak a 11. helyről várhatta a piros lámpák kialvását. A nedves pályán nem is volt annyira gördülékeny a hétszeres világbajnok felzárkózása, az utolsó körökre időzített kerékcseréje után az ötödik helyen ragadt, és ott is ért célba, holott a bokszkiállás előtt még a harmadik helyen haladt.
„Akkor még nem tudtam, de feltételeztem, hogy rajta fogok veszíteni. Mögöttem a srácok 15 másodperccel voltak lemaradva, a kiállás pedig 24 másodperces volt, de azt hittem, csak egy pozíciót veszítek majd” – nyilatkozta a Sky Sports F1 stábjának. Arra a felvetésre, hogy a gumik kibírták volna-e a végéig (a körülmények miatt lehetséges lett volna bokszkiállás nélkül befejezni a futamot), így reagált:
Hallottam, hogy Esteban megcsinálta
– utalt Oconra, aki úgy csípte el a 10. helyért járó utolsó pontot, hogy nem járt a bokszutcában.
„Jó érzés volt a harmadik helyen autózni. Úgy voltam vele, ha a 11. helyről itt be tudom hozni az autót, az nagyszerű eredmény. Ennél rosszabb az ötödik hely, de lehetett volna ennél rosszabb is” – zárta Hamilton.
Hasonlóképpen vélekedett a második helyről Max Verstappen a leintést követően, aki Isztambulból világbajnoki éllovasként távozhat, ugyanis hat ponttal visszavette a vezetést az egyéni pontversenyben.