Rekkenő hőségben zajlott a 36. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napja, annyira, hogy az aszfalthőmérséklet délutánra jócskán 60 Celsius-fok fölé kúszott, amivel a versenyzők is nehezen birkóztak meg. Ugyan összességében a Mercedes zárta a legeredményesebben az első két szabadedzést, Lewis Hamiltont is megviselte a nyári kánikula.

„Valósággal pörkölt. Nagyon sokat fogytam, nagyjából 3 kilót szerintem. A gumik szinte elolvadtak, ami amiatt nehéz volt megtalálni az egyensúlyt. Eléggé más körülmények ezek, mint amiket a legutóbbi alkalommal tapasztaltunk, akkor mindenkinek az első gumikkal gyűlt meg a problémája. Érdekes folyamat volt, próbáltuk megérteni, máskülönben ez normális” – taglalta a hétszeres világbajnok.

F1: Hamilton 3 kilót fogyott a magyar szaunában 2

A Sky Sports F1-nek nyilatkozva arról is beszélt a Mercedes britje, hogy nem volt jó érzés a Hungaroringen vezetni ebben a forróságban. „Rossz volt a tapadás, rengeteget csúszkálunk, és túlmelegszünk, amint elhagyjuk a bokszutcát. Mindenki ugyanabban a hajóban evez” – jegyezte meg a körülményekre utalva.

Az első edzésen Max Verstappen mögött, a délutáni gyakorláson viszont – Valtteri Bottas vezetésével – az első két helyen zártak a Mercedesek. „Láthatjuk, hogy tempó tekintetében az első sorban vagyunk Valtterivel, ami nagyszerű a csapat szempontjából” – értékelte a napot. „Ezen csak javítani fogunk. Megnézzük, hol lehet még finomhangolni az autót, mindenesetre a kezdés jó.”

Bottas is elégedetten sommázta az első napot. „Jó látni, hogy valószínűleg a pole-ért fogunk harcolni holnap. Motiválóan hat rám” – latolgatta az esélyeket, de a kánikula mellett sem ment el szó nélkül. „Őszintén?! Olyan volt, akár egy finn szaunában!” – vágta rá. „Jó hasonlat, főleg akkor, ha megállsz menet közben, és megüt a hőguta.”

F1: Hamilton 3 kilót fogyott a magyar szaunában 3

„Ilyenkor a pilótafülkében 60-70 Celsius-fok van, ami igen izzasztó. Legalább a pályán jut némi levegőhöz az ember, viszont gumik szempontjából trükkös. Nem mondom azt, hogy rosszabb a helyzetünk, mint másoké, nem gondolom, hogy rosszul kezdtünk volna” – folytatta mondandóját Bottas, akiről várhatóan a következő hetekben dől el, maradhat-e a Mercedes versenyzője 2022-ben is, vagy sem.

„Az utóbbi időkben fejlesztettünk, ami ebben a hőségben kifizetődni látszik” – tette hozzá zárásképpen, utalva arra, mennyivel jobban érezte magát a W12-es a szélsőséges körülmények között.