A jelenleg is tartó Párizsi Autószalon egyik legszeretettebb újdonsága az egykori Kacsa utánlövése: a Citroën 2CV Concept egy leendő szériaautó előfutára, minimalista részletei pedig nem a tanulmányautó sajátjai: hasonlóan puritán szériamodellre számítunk, hiszen az a cél, hogy a vételárat 15 ezer euró (kb. 5,5 millió Ft) körül tartsák.

64 fotó

Ennek az alacsony árnak az egyik biztosítéka lehet az, hogy az elektromos hajtásláncot nem újonnan fejlesztik ki, hanem az anyavállalat, a Stellantis kínai beszerzésétől: a Leapmotortól vásárolják meg.

Kínai szív dobog majd az új Citroën Kacsában 6

A Leapmotor az egész fejlesztési programban részt vesz egyébként: ők hozzák a villámgyors gyártás know-how-ját, míg az európai kollégák a helyi városi autókkal kapcsolatos elvárások és követelmények ismerőiként járulnak hozzá a projekthez.

Kínai szív dobog majd az új Citroën Kacsában 7

Mi az az E-Car?

Az olcsó kínai autók ellenszereként, a helyi gyártók megmentését támogatandó találta ki az EU a városi kisautók új belépő kategóriáját, az M1E szegmenst, amelyet azonban mindenütt csak e-Car néven emlegetnek.
Az ötletet a japán Kei Car műfaja adta, de persze szó sincs ilyen parányi járművekről. A méret felső határa 4,2 méter, elvárás az európai beszállítás és gyártás, és természetesen a villanymotor.

Kínai szív dobog majd az új Citroën Kacsában 8

Erről a cégcsoport műszaki igazgatója, Ned Curic beszélt a Párizsi Autószalonon. A tervek egészen konkrétak: az olaszországi Pomiglianóban fogják építeni a francia-kínai kisautót, írja a Reuters.

Kínai szív dobog majd az új Citroën Kacsában 9

A kínai autógyártók gyors sikerének egyik titka, hogy rendkívül rövid fejlesztési ciklusokkal dolgoznak: 24 hónap, azaz két év alatt jutnak el az első tollvonástól a sorozatgyártásig.

A Citroën 2CV (valamint várhatóan legalább még egy további kisautó) egy vadonatúj európai járműosztály: az e-Car első képviselői között léphetnek piacra, várhatóan 2028-ban.

Kínai szív dobog majd az új Citroën Kacsában 10

4,2 méter alatt számos vonzó elektromos kisautó létezik már most is Európában, például a Renault R5…