A Forma-1-es Francia Nagydíjat részletesebben kivesézzük a Vezess Csapatrádió következő adásában. Tarts velünk kedd este 19 órától YouTube-csatornánkon!

A Red Bull stratégiailag túljárt a Mercedes eszén a Francia Nagydíjon, ami azért fájt különösen a címvédőnek, mert a csapat úgy érezte, a tempója egyébként elég lett volna a győzelemhez. Ilyen kisiklásokat nem engedhet meg magának a Mercedes.

“Ideges vagyok” – fogalmazott a leintés után Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke. “Úgy érzem, ezt a futamot megnyerhettük volna, sőt két autóval állhattunk volna a dobogón.”

“Nem vagyunk olyan helyzetben a bajnokságban, hogy ne éljünk az ilyen lehetőségekkel. A versenyen nagyon jó volt a tempónk, nyomás alá tudtuk helyezni az ellenfelet.”

“Ahhoz, hogy a Red Bull ellen versenyeket nyerhessünk, közel tökéletesen kell csinálnunk mindent. Abban szerencsére elég jók vagyunk, hogy brutálisan őszinték legyünk magunkhoz, és mindent alaposan kielemezzünk.”

Shovlin szerint a Mercedes főleg azt a két-két és fél másodpercet keresi majd, amekkora hátrányból Max Verstappen megcsinálta az elévágást Lewis Hamilton ellen. “Őszintén szólva nem tudjuk, hol veszítettük el ezt az időt, még keressük.”

“Ausztriában is a Red Bull lesz a favorit, nagyon jó csomagjuk van. De ha sikerül a legjobbunkat nyújtanunk, le tudjuk őket győzni, és meg tudjuk nyerni a világbajnokságot.”